Visszaesett a home office, nőtt viszont a részállású munkavállalók száma
Csaknem minden vezető és szakmunkás bejár a munkahelyére, csökken a home office-ban dolgozók száma, a részállású foglalkoztatottaké viszont növekszik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss felméréséből.
Valamelyest mérséklődött az állásidejüket töltő foglalkoztatottak (nem dolgozó, de az alapbért megkapó dolgozók) aránya is, 3 százalékról 2,5 százalékra, míg a fizettet szabadságon lévők száma (közel 1,5 százalék) nem változott.
Ugyanakkor 2 százalékponttal nőtt a részállású munkavállalók száma, mely így már elérte a foglalkoztatottak 9 százalékát. Csökkent viszont a fizetés nélküli szabadságot töltők aránya (1,5 százalékról 0,4 százalékra). A felmondási idejüket töltők súlya 0,4 százalék - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss, 1000 fő megkérdezésével készített felméréséből, amelyet a Napi.hu idéz.
Elsősorban a vezetők és a szakmunkások járnak be a munkahelyükre (87, illetve 91 százalék). A vállalkozók és diplomások 61, illetve 63 százaléka tért vissza fizikailag is a munkahelyére. Távolról jellemzően a diplomások dolgoznak, közülük 30 százalék válaszolta azt, hogy home office-ból dolgozik.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk
A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk
A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére? 1 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte 2 hónapja
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele új munkát keresne, ha többet kéne bejárnia az irodába 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja