kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Veszélyes munkakörök

Nem csökkentek idén sem a munkabalesetek, a tavalyi adatokhoz hasonlóan az idei első negyedévben 4646 munkabalesetről érkezett bejelentés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztályához - írja a Magyar Idők.

Munka­végzés közben 22-en vesztették életüket, közel 80-an pedig súlyos, akár csonkolásos károsodást szenvedtek el. Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-márciusi időszakban itt 950 munkabaleset történt.

A feldolgozóiparban 833, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 626 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 7 halálos kimenetelű volt.

A mezőgazdaságban és az építőiparban 144, illetve 136 munkabaleset történt az év első három hónapjában, ezek közül 5, illetve 4 volt halálos kimenetelű. A balesetek közül több mint 1600 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő.

A leginkább érintett korcsoport a 45-54 éveseké, a 4646 munkabalesetből 1157 ehhez a korosztályhoz köthető. A jelentés szerint az első negyedévben 36 esetben szabtak ki munkaügyi bírságot a hatóság emberei, ehhez képest az összeg meglehetősen magas, több mint 24 millió forint.

A mezőgazdaságban a minap indított kampányt az NGM. Ennek keretében tájékoztató kiadványokkal és konferenciákon hívják fel az ágazat munkaadóinak figyelmét a biztonságos munka­végzésre. A tárca szerint a mezőgazdaságban, az építőiparban, valamint a feldolgozóiparban a munkabalesetek magas számához a szakképzetlenség is hozzájárul.

Magyar Idők
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak

Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk

Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk

Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk