kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Továbbra sem dőlt el, emelkedik-e a minimálbér idén

A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek továbbra sem tudtak megegyezni, ezért a tárgyalások jövő héten folytatódnak - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, valamint Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke is arról számolt be, hogy az eddigi álláspontok nem közeledtek, így a munkaadói oldal 3,1 százalékos, a munkavállalói oldal pedig 5 százalékos béremelést tart elfogadhatónak.

A szakszervezeti vezetők úgy vélik, a megállapodáshoz szükség van a kormány segítségére.

Kordás László szerint fontos lenne, hogy január 20-ig megállapodjanak, mert azt követően az elért eredményeket a munkaadók már nem tudják a januári bérfizetéseknél érvényesíteni.

Közölte, hogy bár a szakszervezeti oldal egységes és mindhárman tartják magukat az 5 százalékos béremeléshez, vannak olyan jelzések is, más konföderációktól, hogy a megegyezés érdekében hajlandóak engedni az 5 százalékból.

Rolek Ferenc elmondta, a munkaadók és a munkavállalók álláspontja közti különbség áthidalása érdekében a tárgyaláson felmerültek olyan megoldások is, hogy esetleg a cafetéria rendszeren lehetne úgy módosítani, hogy az némi jövedelem növekedést eredményezzen a munkavállalóknak.

Azt azonban a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy lát-e erre a lehetőséget.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk