Közeledtek az álláspontok a minimálbér-tárgyalásokon
Múlt pénteken újabb egyeztetés zajlott az idei minimélbér összegéről a munkáltatók és a munkavállalók között. Történt előrelépés, a tárgyalások a héten folytatódnak.
Hozzátették: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) következő üléséig azonban nem akarnak további nyilvános vitát, így nem kívánnak a kérdésben nyilatkozni.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke annyit ugyanakkor elárult a lapnak, hogy „történt előremozdulás”.
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke pedig azt közölte: tudomása szerint ezen a héten ismét lesz VKF-ülés, de a pontos időpontot még nem ismerik, mert még nem kapták meg a kormány illetékesétől a meghívót.
A munkaadók béremelési ajánlata jelenleg 3 százalék, míg a munkavállalók ragaszkodnak az 5 százalékos fejlesztéshez.
Mivel egyelőre nincs megegyezés, a minimálbér jelenleg a tavalyival megegyező összeg, 161 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 210.600 forint. Korábbi összefoglalónk a tárgyalásokról itt és itt olvasható.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja