Tízmilliós prémiumokat kaptak állami cégvezetők
9-10 havi fizetésnek megfelelő prémiumokat kaptak állami cégek vezetői - tudta meg a Blikk. A lap több tucat állami céget megkérdezett a pluszpénzekről, de csak két olyan állami vállalatot talált, ahol nem kaptak prémiumot a vezetők: az egyik a Magyar Posta Zrt., a másik pedig az Erzsébet Szállodák Nonprofit Kft.
Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankban (MFB) nem csak az első számú vezető munkáját díjazták: Baranyay László azóta lemondott vezérigazgató 19,2 millió forintos prémiumot kapott, helyetteseinek 17-18 millió forint jutott az idén a tavalyi munkáért. A bank dolgozói között tavaly összesen 190 millió forintot, az idén 179 milliós jutalmat osztottak szét. "Egyetlen ember és egyetlen forint sincsen, amit ajándékba kapott volna bárki is. A prémiumok mögött vállalt és értékelt pluszteljesítmény van, kinek-kinek sok-sok túlórája, átdolgozott hétvégéje" - magyarázta a Blikknek a cég.
A MÁV Zrt.-nél mind a 25 vezető tisztségviselő kapott prémiumot, ráadásul mindenki a munkaszerződésében kikötött maximumot kapta. A legtöbb pénzt Dávid Ilona vezérigazgatónak fizették ki, 19,2 millió forintot. "A MÁV Zrt. évtizedek óta első ízben tavaly ért el pozitív, 2,9 milliárd forintos üzemi eredményt" - indokolták a Blikknek a tízmilliós prémiumokat. A MÁV-nál óriási szakadék tátong a felső vezetők és az egyszerű munkavállalók között: egy átlagprémium két ezreléke jutott az átlagvasutasnak.
Blikk
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk
Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 2 hónapja
- Kik lesznek az új ipari forradalom sztárvállalatai? 8 trend, amire a cégvezetőknek figyelniük kell 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végétől 2 hónapja