Tiltakozik a rezidensszövetség az orvoskamarai tagdíjkedvezmények megvonása miatt
Tiltakozik a Magyar Rezidens Szövetség, mert a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egy határozatában megvonta a pályakezdő orvosok 50 százalékos tagdíjkedvezményét. A szövetség egyeztetést kezdeményez a köztestülettel - írja az MTI.
A jelenleg hatályos szabályzat értelmében azon orvosok, akiknek diplomájuk megszerzését követően nem telt el hat év, jogosultak az 50 százalékos tagdíjkedvezményre - írta a szövetség, hozzátéve: ezen csoportba esik a rezidensek több mint 90 százaléka.
A kedvezmény elvételével a rezidensek kamarai tagdíja a kétszeresére emelkedik.
Az MRSZ kiemeli, hogy a határozatról egyeztetés nem történt, annak előkészítésébe nem vonták be szövetségüket.
A Magyar Rezidens Szövetség tárgyalást kezdeményezett a kamarával. Bíznak a köztestület józan belátásában és remélik, hogy a közösségért folytatott munkájuk során minél kevesebb időt és energiát kell arra fordítaniuk, hogy harcoljanak az elviekben érdekeiket védő orvosi kamara méltányos és etikus tagdíjszabalyzatáért - olvasható a közleményben. A MOK havi tagdíja 2300 forint, azaz évi 27 600 forint.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára 2 hónapja