Több magyar cégnél be sem kell menni dolgozni a zsaroló vírus miatt
Bár Magyarország viszonylag szerencsésen megúszta az Ukrajnából indult kibertámadás-sorozatot, több magyar cégnél már napok óta be se kell menni dolgozni, mert kedd óta nem lehet használni a számítógépeket. Vannak olyan cégek is, ahol nem állt le a munka, de a gépeket még mindig vizsgálják - írja az Index.
Az Index értesülései szerint többek között a Győri Kekszet és a Negrót is gyártó amerikai élelmiszeripari multinál, a Mondeleznél több mint 200 szerver és 30000 kliens esett a vírus áldozatául.
A cég kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta, hogy szervereik nem elérhetőek, de folyamatosan dolgoznak a rendszer teljes helyreállításán, és adatvesztés nem történt. Emiatt Székesfehérváron kedden részlegesen meg kellett állítani a gyártást, gyártósoraik holnap újra indulnak. A cég győri üzemében folyt a termelés, a vírusfertőzés a cukorkagyártást nem érintette.
A lap úgy tudja: a Niveát is gyártó Beiersdorfnál és a TNT futárszolgálatnál is megtámadta a cégek informatikai rendszerét a vírus.
Szintén támadás áldozata lett a világ egyik legnagyobb média- és ügynökségi holdingja, a WPP. Ebbe a cégcsoportba elég sok cég tartozik Magyarországon is, például az Ogilvy PR, aminek magyarországi leányvállalata az Indexnek elárulta, hogy a vírusfertőzés hírére lezárták az összes gépet a cégnél, és még most is tart a vizsgálat. A WPP több más magyar leányvállalatánál is komoly fennakadásokat okozott a vírustámadás.
Index
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A munkahelyek alig több mint negyede tervezi, hogy idén generatív AI-képzést kínál dolgozóinak. Teljes cikk
Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges... Teljes cikk
Az új technológiáknak, köztük a teljesítményt mérő eszközöknek, robotoknak és mesterséges intelligencia alapú szoftvereknek való kitettség a... Teljes cikk
- Felesleges harcolni ellene: Balogh Petya az MI-forradalomról 7 hónapja
- London biztonságáért felelős rendőrök adatait lopták el, közel 50 ezren érintettek 9 hónapja
- Öt helyszínen önkénteskedtek az Audi munkatársai 12 hónapja
- Kétféle cég van: az egyiket már érte kibertámadás, a másikat pedig érni fogja 13 hónapja
- Új vezető a Mondelez Hungária élén 1 éve
- Kiberbiztonság: Saját alkalmazottaink jelentik az egyik legnagyobb kockázatot 1 éve
- Felmérés: a magyar cégek vezetői nincsenek kellően felkészülve kibertámadásra 1 éve
- 500 új munkahely létesül az Audi 120 milliárd forintos beruházásával 2 éve
- A cégvezetők több mint fele számít a kiberbűnözés növekedésére 2022-ben 3 éve
- Állást ajánlottak a hekkernek, aki 600 millió dollárnyi kriptopénzt lopott el, majd adott vissza 3 éve
- Négymillió kibervédelmi szakemberre lenne szükség 3 éve