kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Szereti a munkáját? Tud még lelkesedni érte?

A fenti kérdést tettük fel olvasóinknak. Az eredményekből úgy tűnik, nagyjából ugyanannyian élvezik, amit csinálnak, mint ahányan kényszerűségből, kifejezetten a megélhetésért végzik a munkájukat. Illetve van egy jelentős "tartalék", a válaszadók negyede, aki szereti a szakmáját, de a jelenlegi munkája nem hoz számára elégedettséget, kihívást, amit lehet, hogy a megfelelő vezetői figyelemmel pozitívba lehetne fordítani.

Szokták mondani, hogy igazán szerencsés, akinek a munkája a hobbija vagy szenvedélye a hivatása. Ez valóban nem mindegy abból a szempontból, hogy mivel a hétköznapok nagy részét munkával töltjük, valamint a társadalmunkban már pár száz éve a munka az identitásnak egy jelentős szeletét teszi ki, nem árt, ha jól érezzük magunkat abban, amit csinálunk. Sajnos, azonban ez nem mindig van így.

Nem reprezentatív olvasói felmérésünkből kiderült, közel 30-30% azoknak az aránya, akik szeretik és élvezik, amit csinálnak, mint azoknak, akik nem szeretik, de meg kell élniük valamiből. Még nagyjából a válaszadók negyede mondta azt, hogy alapvetően szereti a szakmáját, de a mostani munkája nem jelent számára kihívást.



A maradék 8% közömbös, 7% pedig sosem lelkesedett azért, amit csinált.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek