Százezres különbség is lehet a bolti eladók fizetései között
A legnagyobb iparcikk áruházakban akár a 300 ezer forintot is elérheti a kereset, míg a kisboltokban épphogy eléri a garantált bérminimumot - írja a blokkk.com szakportál.
A szakértők szerint, ha nem enyhül az ágazatban a munkaerőhiány, akkor egyre több nagy bolt ad majd 300 ezer forint körüli fizetést - írja a lap.
2018-ban a minimálbér 138 ezer, a szakmai bérminimum, ahol szakképzettség szükséges, 180 ezer forint (pontosabban 180.500 forint), a kisboltok már ezek kifizetésével is küszködnek. Az átlagkereset azért meghaladja a garantált bérminimumot, a kereskedelemben havi bruttó 218 ezer forint a jellemző.
A boltos bérvilág úgy indult 2018-ban is, mint egy évvel korábban, néhány ezer forinttal folyamatosan emelkednek a bérek. Az üzlet tulajdonosok harcot vívnak a munkaerőért és a vásárlóért is. Emelniük kell a béreket, de nem emelhetik az árakat, mert a vevők akkor máshova mennek.
A bolti eladók, pénztárosok, árufeltöltők bére nem egyforma: függ a munkakörtől, az árusított terméktől, a bolt földrajzi elhelyezkedéstől és az alapterületétől is. A legkisebb kisboltok lehet a legkevesebbet keresni.
A diszkontokban, vagy hipermarketekben adnak az átlagnál nagyobb, vagy éppen csúcsjavadalmazást, de az iparcikkes áruházakban is jó fizetést lehet kapni.
Az 5-9 főt foglalkoztató cégeknél nincs nagy eltérés, a legtöbb eladó havi bruttó 178 ezer forint körül keres. A nagy cégeknél viszont jelentős eltérés van aszerint, hogy mit árulnak például a ruházati termékeknél csak bruttó 218 ezer az átlag, míg a bútorboltokban 292 ezer, az iparcikkeknél 319 ezer.
blokkk.com

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként Magyarországon 5 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja