kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Stop Erasmus? Kimaradhatnak az uniós csereprogramból az alapítványi egyetemek

Nem részesülhetnek az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ csereprogramból azok a magyarországi egyetemek, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn.

erasmus corvinus unió-

Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ csereprogramból azok a magyarországi egyetemek, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn – írja a Népszava. A lap szerint erről az Európai Bizottság illetékesei december végén levélben értesítették többek között a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat. 

A tiltás összesen 21 magyarországi egyetemet érint, ennyi működik ugyanis alapítványi formában.

A lap szerint a döntés hátterében az áll, hogy „az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket”. A döntést december 15-én hozták meg az EU pénzügyminiszterei, amikor befagyasztották a Magyarországnak 2021 és 2027 között járó felzárkóztatási támogatások csaknem egyharmadát. Ezzel együtt adták utasításba, hogy az EU nem köthet új pénzügyi megállapodást a 2021-es magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen alapítvány fenntartásába került jogi személlyel.

Az Európai Bizottság kimutatása szerint 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval támogatott. Az azóta már modellt váltott Corvinus a legtöbb résztvevőt küldő három egyetem között volt. A Corvinust a Horizont-döntés is fájdalmas érinti: az intézmény 2014 és 2020 között 11 projektre 3,6 millió euró támogatást nyert a Horizont 2020 kutatási keretprogramból.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk