kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Sokat javíthatnak a munkaerőhiányos helyzeten a megváltozott munkaképességűek

Egyre nagyobb számban alkalmaznak a vállalatok megváltozott munkaképességű embereket különböző pozíciókban a munkaerőhiány ellensúlyozására.

images

images

„Az elmúlt nagyjából 10 évben 18%-ról 44%-ra nőtt azon megváltozott munkaképességű emberek aránya, akik dolgoznak, de még mindig kicsit az EU átlag 50% alatt vagyunk. 2021-ben 155 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozott, de kicsit nagyobb rugalmassággal jóval többen is lehetnének” – hívta fel a figyelmet Ignácz Béla, a naponta 15 ezer embernek munkát biztosító Prohuman ügyvezetője. 

Hozzátette: sok területen a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok számára is megoldást jelenthet, ha nagyobb arányban alakítanak ki megváltozott munkaképességű emberek számára is pozíciókat. Szerinte mindez előnyös az egyénnek, számos értéket hoz a kollegiális közösségnek és a társadalmi hatása sem elhanyagolható. 

A Prohuman közvetve vagy közvetlenül csaknem 400 megváltozott munkaképességű kollégával dolgozik együtt jelenleg.

Csaknem kétszáz dolgozó különböző partner vállalatok számára végez jellemzően könnyű fizikai munkákat, például különböző nyomdaipari tevékenységet, minőség-ellenőrzést, válogatási, címkézési, csomagolási feladatokat, de sokan vannak, akik irodai, adminisztratív munkakörben dolgoznak.

A cég miskolci „esélyteremtő” call centerét kimondottan a megváltozott munkaképességű kollégák foglalkoztatását szem előtt tartva alakította ki. Ott nyár óta több mint 30 munkatárs látja el ebből az irodából a Prohuman több ezres ügyfélkörének telefonos ügyfélszolgálati, toborzástámogatói feladatait. A tervek szerint a létszám akár 50-re is nőhet a következő időszakban.

A  Prohuman jelenleg is több olyan programon dolgozik melyek célja, hogy még tovább növeljék, ösztönözzék a speciális igényű emberek munkavállalását.

Ezt egyébként különböző módokon az állam is támogatja. A munkaadót például megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása esetén 15,5 % részkedvezmény illeti meg a szociális hozzájárulási adóból. Ha pedig egy bizonyos létszámon felül alkalmaz egy vállalat megváltozott munkaképességű kollégákat, ki lehet váltani a rehabilitációs hozzájárulást is, melynek összege évente 1.449.000 forint, amelyet az ún. kötelező foglalkoztatási szintből hiányzók után kell fizetni, személyenként.

Amennyiben a megváltozott munkaképességű munkavállalók havi átlagos statisztikai állományi létszáma eléri a 30 főt - vagy arányuk az összes munkavállalóhoz képest meghaladja a 25%-ot - a munkáltató kérheti akkreditációját, és költségvetési támogatásra is jogosult lehet, illetve a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása az Európai Uniós pályázatokon történő részvétel esetében is előnyt jelenthet.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
33 ezer állás vár betöltésre: több lett a hirdetés márciusban

Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző... Teljes cikk

Mit tud Debrecen?

Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk

Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet?

A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk