Sok kiválasztott dolgozó nem válik be a HR vezetők szerint
A HR vezetők szerint terhelhető, felkészült, konfliktuskerülő a magyar munkavállaló - állapította meg egy felmérés. A kutatás a magas lemorzsolódásra és a felvételt elősegítő tesztek szükségességére is rávilágított.
Tízes skálán kellett választaniuk ellentétes tulajdonságpárok közül a szerint, hogy átlagosan mennyire jellemzi a dolgozóikat.
Az átlagolt válaszok alapján a munkabírás kapta a legmagasabb értéket (7,6), ezt követi a szakmai felkészültség (7,1), a csapatszellem (6,7), a rugalmasság (6,6), illetve az ambíció (6,5). A legalacsonyabb értékeket a maximalizmus (5,9), illetve a szakmai önképzés (5,7) kapta.
A felmérés szerint a dolgozók a konfliktusoknál az arany középutat választják, inkább a konfliktuskerülés irányába mozdulva el, nyugodtak viszont negatívak a munkavállalók. A szakmai felkészültség, a felelősségvállalás és a lelkiismeretesség terén kellene előrelépniük a dolgozóknak a siker érdekében - tárta fel a felmérés.
Jobbnak mutatjuk magunkat egy állásinterjún, mint amilyenek valójában vagyunk - tapasztalják a HR vezetők.
Nő a validitás a tesztekkel
A felmérésből az is kiderült, hogy a cégek 36 százalékánál nagyon magas a lemorzsolódás. A megkérdezett HR-vezetők közel 20 százaléka szerint már 6 hónapon belül lemorzsolódik a kiválasztottak jelentős része, azaz ezen cégeknél vagy el kell bocsátani, vagy más munkakörbe kell helyezni az új munkatársak minimum 40 százalékát. A megkérdezettek kétharmada szerint a kiválasztás sikere a felvételt elősegítő tesztek használatával nőne, vagy biztosan nőne. A személyiségjegyekkel foglalkozó tesztek esetén 72 százalék gondolja így.
A vezetői siker záloga a HR-es szakemberek szerint a problémamegoldó képesség, a döntési és kommunikációs képességek, illetve a munkabírás, az irányítási képességek, a rugalmasság és a helyzetfelismerés - derül ki a portálunknak eljuttatott kutatásból.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nyolc trendre kell figyelniük a cégvezetőknek, ha sikereket akarnak elérni az évtized végéig. A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint... Teljes cikk
A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk
2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 1 hónapja
- Milyen közös munkára van szükség a vezetők és a HR között a toborzás és megtartás témájában? 2 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 2 hónapja
- Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek 3 hónapja
- Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel? 4 hónapja
- Frissítő lendülettel robbant be a Diageo első pénzügyi meet-up sorozata, a Flavours of Finance Meet-up Series 4 hónapja
- Megtaláltam az utódomat! - toborzási esettanulmány 5 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötöttek építészeti szakmai szervezetek 6 hónapja
- Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az "interjúhalál" 6 hónapja