Magyar szakember lett a Hogan európai vezetője
Fehér Zsoltot nevezte ki a világ legnagyobb független személyiségteszt-fejlesztő cége, a Hogan Assesment az Európáért felelős vezetőjévé. A szakember feladata a disztribútorokkal való kapcsolat, valamint a Hogan termékek és a márka európai ismertségének megerősítése.
A Hogan Assesments alapítói, Dr. Joyce és Robert Hogan évtizedeket töltöttek tudományos kutatással, hogy elsőként mutathassák ki a személyiség hatását a szervezeti hatékonyságra. 1987-ben történt megalapításával a Hogan az elsők között intézményesítette a személyiségmérő eszközök használatát a munkahelyi teljesítmény növelésében.
Fehér Zsolt diplomáját a Széchenyi István Egyetemen szerezte. Pályáját New York-ban a Kraft Food Internationalnél kezdte, majd többek között Budapesten az Ernst & Young-nál dolgozott. 2009 óta a Hogan közép-kelet-európai disztribútorát, az Assessment Systemst irányította. Számos vezetői, vállalatirányítási, hr-fejlesztési workshopot tartott, a témában száznál is több cikket publikált. A Hogan Assessment európai ügyvezető igazgatójaként a stratégiai tervezés mellett a vállalat kontinentális marketing stratégiájáért is felel.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja