kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Sikerül-e új bértáblát bevezetni a közszférában?

Ugyan elméletileg még lehetőség van arra, hogy az előzetes terveknek megfelelően, júliusban a munkaköralapú illetményrendszer (mér) alapján kapja meg fizetését az előre meghatározott 800 minisztériumi vezető, de a koncepciót sokan vitatják, és az sem segít sokat, hogy a kidolgozásért felelős államtitkár, Szetey Gábor is lemondott posztjáról.

Habár Szetey Gábor távozásakor azt mondta, hogy a közsszférában bevezetendő új, munkaköralapú illetményrendszer előkészítése megtörtént, politikai okok miatt továbbra sem biztos, hogy bevezetésre kerül. Az előterjesztés jelenleg közigazgatási egyeztetésen van, amelyet egy alapos társadalmi egyeztetés követ majd, mielőtt a kormány elé kerülne. A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint a kormány még az első fél évben tárgyal a javaslatról, így az a tavaszi ülésszakban az országgyűlés elé kerülhet - írja a Napi Online.

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára szerint a mér bevezetése csak tovább növelné a közigazgatásban a káoszt, mert mint ahogy a Nemzeti ILO Tanács által készített tanulmány is kimondja: bár vannak a magyar közigazgatásban munkakört is figyelembe vevő posztok, alapvetően lehetetlen egy az egyben alkalmazni a versenyszférában működő díjazási metódust. Szerinte a magyar közigazgatásban inkább az életpályamodellre épülő illetményrendszernek van létjogosultsága. A legutóbbi, 2001-es törvénymódosítás a munkáltatónak lehetőséget ad arra, hogy a felelősségnek megfelelően differenciáljon az alapilletmény megállapításakor, de biztosítja azt is, hogy a hatósági tevékenységet ellátó közszolgák előmenetelük féltése nélkül végezhessék a munkájukat - mondta a főtitkár a Napi Online-nak.

Az új koncepció annyiban változtatna ezen, hogy a nagyobb felelősséggel járó posztok esetében több fizetést kapnának a tisztviselők, még akkor is, ha ugyanaz a beosztásuk. Kiss Gábor a Kormányzati Személyügyekért Felelős Államtitkár Titkárságának kormánytanácsadója szerint így közelíthetnék a versenyszférához a vezetői kereseteket, ez pedig ösztönzést, karrierlehetőséget biztosítana, amivel vonzóbbá válna a közigazgatás a szakemberek körében. Amennyiben valaki a mostani rendszerben 30 évesen vezetői beosztásba kerül, a bértábla szerint már csak az életkornak és az egyéb pótlékoknak megfelelően emelkedhet a fizetése a nyugdíjig. Így nehéz szakembereket vonzania, illetve megtartania a közigazgatásnak.

A szakszervezet kételkedik abban, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben a mér bérnövekedést idézne elő, abban viszont bizonyosak, hogy torzítaná a közszféra bérarányait. A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint a 2008-as költségvetés tervezése során figyelembe vették a mér bevezetésének költségeit, ez azonban csak elenyésző mértékben, 2-3 százalékkal emelte a központi költségvetési szervek bérigényét.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk