Program segíti a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra való visszatérését két megyében
A munkaügyi hivatalok foglalkoztatási osztályai hatékonyságának növelésére, az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra való visszatérésének segítésére indított programot az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (Ofa) Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú Bihar megyében, a 656 millió forint értékű, költségvetési forrásból megvalósuló projekt szakmai konferenciáját hétfőn tartották Kisvárdán.
Ennek segítségével gyorsíthatóvá válik a munkanélküliek, a dolgozni akaró inaktívak és a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra való visszatérése - hangsúlyozta Karakó László. Hozzátette, a programba bevont külső szakmai partner segítségével először elemzik a foglalkoztatási osztályok működését, majd a munkaerő-kínálatot és keresletet támogató rendszereket dolgozzák ki, amelyeket később a gyakorlatban alkalmaznak.
Fontos, hogy a munkaügyi hivatalokhoz fordulók képességeit a megfelelő módon mérjék fel és az álláskeresők - kompetenciájukhoz mérten - kapjanak lehetőséget az elhelyezkedésre - tette hozzá az Ofa vezetője. A projekt úgynevezett navigátorok kiválasztását és képzését is tartalmazza, akik segítenek az új módszerek bevezetésében.
Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkaerőpiaci adatokról szólva elmondta, 2010 és 2017 között 180 ezerről 244 ezerre emelkedett a foglalkoztatottak száma, 2018 második negyedévétől számuk tovább bővült, közel 250 ezerre.
A munkanélküliek száma 40 ezerről 23 ezerre, a regisztrált álláskeresőké pedig 57 ezerről 31 ezerre esett vissza 2010 és 2017 között - tette hozzá az államtitkár. Bodó Sándor megjegyezte, a szomszédos Hajdú-Biharban is hasonló tendencia látszik, 180 ezerről 227 ezerre, majd 230 ezerre bővült a foglalkoztatottak létszáma, a munkanélküliségi ráta pedig 13 százalékról 6,5 százalékra mérséklődött.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 6 napja
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Motivációs levél minta, letölthető: rendezvényszervező 4 hete