Fejér megyében elindul a munkaerőpiaci reformprogram
Az ország szinte összes megyéjéhez hasonlóan, Fejér megyében is elindult a munkaerőpiaci reformprogram, amelyet a munkaadókkal szoros együttműködésben, igényeikhez igazítva valósítanak meg - jelentette be a munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.
Karakó László miniszteri biztos, az OFA ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a programot tavaly júniusban indították el Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, azóta folyamatosan terjesztik ki, így jelenleg az "ötödik hullámban" Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Bács-Kiskun és Pest megyék vannak soron.
Marczinkó Zoltán István elmondta, hogy elindult az Új gyakornoki program európai uniós forrásból, amelyre április 30-ig lehet pályázni: a programmal frissen végzett, közép-vagy felsőfokú végzettségű, 25 év alatti pályakezdő fiatalok elhelyezkedését támogatják.
Közölte, hogy egy cégnek maximum hat főt lehet így felvenni, az első hat hónapra adható maximum bruttó 302 ezer forintos bérüket átvállalja az állam, továbbá két fiatal mellé egy mentor alkalmazható, akinek maximum 120 ezer forintos többletbérét is átvállalják. Emellett a személyi ráfordítások negyven százalékával megegyező összegben anyagi jellegű és beruházási költségeket biztosítanak számlák, dokumentumok nélkül. Amennyiben egy vállalat minden lehetőséggel él, 21 millió forintot meghaladó támogatást kaphat a hat fiatal foglakoztatására - fűzte hozzá.
Karakó László elmondta, hogy a munkaerőpiaci reformprogram jövő év elején éri el a fennmaradó megyéket, vagyis Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyét, illetve Budapestet. Úgy vélte, az eddig pozitív tapasztalatok és a beérkező javaslatok alapján a március 31-én záruló program ezt követően tovább működhet egyfajta fenntartási fázisban, ahol már csak kontrollálják a megyei munkaügyi szakemberek munkáját megyénként 2-3 fővel.
A miniszteri biztos bejelentette még, hogy a reformprogram mellett kísérleti jelleggel az OFA új felnőttképzési programot indít rugalmasan igazodva az új szakképzési törvényhez, illetve a cégek igényeihez. A program Hajdú-Bihar megyében indul - tette hozzá.
Simon László Fejér megyei kormánymegbízott közölte, hogy Fejér megye gazdasága jól teljesít, hiszen 63,8 százalékos a foglalkoztatás szintje, míg a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékos, ezzel együtt fokozott igény van további szakképzett munkaerőre. A 250 főnél nagyobb foglalkoztatók év végéig alkalmazni tudnának 500 embert, jövő év szeptemberéig további ötszázat, ebben próbálnak segíteni nekik a projekt keretében.
MTI
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése. Részletek Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME Részletek Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban. Részletek Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét. Részletek Jegyek
Továbbra is "általános tilalom" vonatkozik az otthoni munkavégzésre a MÁV-csoportnál - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)... Teljes cikk
A férfi ellen sikkasztás miatt indult eljárás. Teljes cikk
Decemberben az elemzők által vártnak megfelelően nőtt a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban ugyancsak emelkedő... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása hazánkban nemek szerint 1 napja
- Itt a NAV friss listája - Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 2 napja
- A legnépszerűbb kékgalléros szakmák Magyarországon 2024-ben - grafikon 2 napja
- A legnépszerűbb fehérgalléros szakmák 2024-ben - grafikon 3 napja
- Ezek voltak a tavalyi év legkeresettebb szakmái 3 napja
- A 15-64 évesek foglalkoztatási rátájának alakulása a vármegyékben - grafikon 3 napja
- A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma csökkent, a külföldön dolgozóké nőtt 1 hete
- Itt a toplista a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégekről Magyarországon 1 hete
- Ezért van szükség Magyarországon a vendégmunkásokra 1 hete
- Orbán Viktor: Magyarországon mindenkinek van munkája 1 hete
- Hol lesznek nagyberuházások és hol a legnagyobb az országban a munkanélküliség? 1 hete