Pozitívan módosítják a cafeteria szabályokat
A Parlament előtt van az a módosító javaslat, amely elsimítja az akadályokat azon cafeteria elem előtt, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy célzott szolgáltatásokat biztosítsanak alkalmazottaiknak - írja a Napi Gazdaság.
Módosító javaslatot nyújtottak be az Országgyűlés elé a célzott cafeteria szolgáltatásokról. Az eddigi szabályozás is lehetővé tette, hogy a munkáltató az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakhoz befizetett összegen kívül külön forrást is biztosítson a különböző kiválasztott szolgáltatásokra. Ez előtt bürokratikus akadályok álltak, hiszen az erre a célra befizetett összeget nem lehetett dedikáltan nyilvántartani. A módosító javaslat szerint a munkáltató külön jogcímen, nem a munkavállaló számlájára, hanem a célzott szolgáltatásra elkülönített, közös számlára utalhatja az összeget - áll a Napi Gazdaság cikkében.
A munkaadó ezután a minimálbér összegéig a béren kívüli juttatások szerint, fölötte az egyes juttatások szerint fizet adót. A javaslat szerint a közös számlán lévő összeg nem kerülhet a munkavállalók egyéni számlájára, még akkor sem, ha az adott szolgáltatás kifizetését követően marad valamennyi pénz.
A juttatás számos, a munkáltató számára is hasznos szolgáltatás támogatását teszi lehetővé, például az adott szakmára szabott, célzott egészségügyi szűrővizsgálatok elvégeztetését. A szolgáltatásról a munkaadó és az egészség-, nyugdíj- vagy önsegélyező pénztár állapodik meg. Az utóbbiak például a gyerekes vagy épp gyerekvállalás előtt álló munkavállalókat segítő szolgáltatást ajánlhatnak fel. A nyugdíjpénztári felhasználás már körülményesebb lehet, mivel a munkavállaló számára nem túl vonzó ajánlat, hogy a munkaadó célzott szolgáltatásként egy legalább tízéves ügyletet ajánl.
A juttatás összege nem jelenik meg jövedelemként s azt nem kell beszámítani a kedvezményes adózást biztosító 500 ezer forintos keretösszegbe sem, csak akkor, ha a szolgáltatást a munkavállaló igénybe is veszi. Ez után adót fizetnie már nem kell, ugyanis adománynak minősül, erről a munkaadó igazolást bocsát ki. A módosítást visszamenőleg is lehet alkalmazni, ha érint valakit. A javaslat még szavazás előtt áll.
Napi Gazdaság

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Példa: 25 éves férfi, 11 ezer forint havi befizetés - 100 ezer forinttal több nyugdíj 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- Kiugró hozamot értek el a nyugdíjpénztárak tavaly 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb egészségpénztárak? 3 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Felmérés: a dolgozók 30 százaléka biztos benne, hogy nem fog kijönni az állami nyugdíjból 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- NGM: rendkívül eredményes az önkéntes banki kamatplafon 5 hónapja
- 2024: trendforduló vagy bércsapda jön a munkavállalóknak? 5 hónapja
- Titok, ami nem is titok: Így gondoskodhat egy vállalat munkavállalói jövőjéről! 6 hónapja