Pingpongasztaltól a trambulinig: kreatív tréningek az irodai dolgozóknak!
Egy jó munkahely ismérve, hogy nem csak a papírban foglalt feltételeknek tesz eleget, hanem sokkal többet is nyújt a dolgozói számára. Bár még nem minden területen figyelhető meg ez a tendencia, azonban egyre több szektorban figyelhető meg, hogy különböző plusz szolgáltatásokat kínálnak a dolgozóknak. Régebben még az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy az ebéd szüneten kívül más pihenés is rendelkezésére álljon a munkás osztálynak.
A Google már régóta tudja, hogy milyen a jó munkahely!
A Google álom munkahelyeiről valószínűleg már mindenki hallott, hiszen a világon elsőként alakítottak ki szórakoztató részlegeket irodáikban. A mai napig a világ egyik legjobb munkahelyeként tartják számon az alkalmazotti szavazások alapján, ráadásul a Google vezetője lett a legtöbb pontot kapott vezérigazgató is a Glassdoor nevű munkahely értékelő oldalon. A magas fizetés mellett (ami átlagosan kb. 40 millió forint/év) ugyanis számos olyan lehetőséget kínálnak a náluk dolgozóknak, amivel méltán lettek híresek munkakörülményeikről.
Az ott dolgozóknak rendszeresen rendeznek partikat, télen síelni, nyáron pedig piknikezni járnak. Ráadásul szakmai fejlődésük is garantált a cégnél, ahol akár a vezérigazgatóhoz vagy az elnökhöz is idézhetnek kérdéseket a szakmai fórumaikon. A Google Mountain View kampusza pedig számos sportolási lehetőséggel várja a dolgozókat: konditermek, mászófalak, röplabda- és bowling pálya és sokféle kültéri sportolási lehetőség is van. Az ingyen ételek és italok mellé pedig olyan extrákkal kedveskedik a cég a dolgozóinak mint a masszázs, a zeneóra és a saját háziállat beviteli lehetősége a munkahelyre.
Magyarországon is egyre több helyen kényeztetik az alkalmazottakat
A külföldi példa persze ragadós, hiszen eredményessége vitathatatlan. Azonban idehaza még az éves fizetés sajnos nem érte el a Google szintjét. A munkakörülményeket viszont igyekeznek idehaza is javítani az alkalmazottak felé. Ma már itthon is elérhetőek a céges rendezvények, az oktatások, a masszázs, a céges csocsózás vagy biliárdozás, a babzsákfoteles munkavégzés is. Nem ritka, hogy a cég éppen trambulin vásárlás mellett dönt vagy éppen pingpong asztalba fektet be, hogy alkalmazottai jól érezzék magukat az unalmas és egyhangú munkaidő alatt. Ha tehát megfelelő szaktudással rendelkezünk, válasszunk olyan állást, ahol a fizetésen túl egyéb sportolási, kikapcsolódási vagy tanulási lehetőséget is kínálnak a leendő alkalmazottaknak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért kerül egy tréning annyiba, amennyibe? Ez az alapvető kérdés gyakran felmerülhet a cégvezetés részéről a HR irányába, akinek „el kell... Teljes cikk
A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk
Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk
- Jöhet a life long skilling: tanulási trendek 2024-ben 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja