OÉT - továbbra sincs országos bérajánlás, a tárgyalást folytatják
Nem sikerült megegyezni vasárnap az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén a jövő évi országos béremelési ajánlásról, a tárgyalást a tervek szerint ezen a héten folytatják.
A vasárnapi tárgyaláson a legutóbbi 5-6, 5, illetve a 7-8, 5 százalékos mértékek között keresték a kompromisszumot. Vasárnap estig a munkáltatói oldal 5-7 százalékra emelte korábbi ajánlatát, ezt a kormányzati oldal is elfogadta. A munkavállalói oldal 6, 5-8, 5 százalékra mérsékelte igényét. Ez viszont nem volt elegendő a megegyezéshez.
A munkáltatói oldal szóvivője, Dávid Ferenc kifejezte: a munkáltatói oldal a további tárgyalásokon sem tud 5-7 százaléknál magasabb értéket javasolni, mert a cégeknek jövőre nincs lehetőségük ennél nagyobb keresetemelésre.
Az október 12-én kezdődött sok fordulós tárgyalás elején a munkálattói és a kormányzati oldal 4,5 százalékról indult, a szakszervezetek pedig 10 százalékról, majd ezt 9 százalékra mérsékelték. Ebből először sávos javaslattal a munkáltatói oldal tért el és 4, 5-6 százalékot, majd 4, 5-6, 5 százalékot javasolt. Erre a szakszervezetek 7, 5-9 százalékos igénnyel válaszoltak.
A múlt hét pénteki tárgyaláson jutottak el az 5-6, 5, illetve a 7-8, 5 százalékos ajánlatig.
Az idei évre csak 2007 január végén sikerült megegyezni az 5, 5-8 százalékos országos bérajánlásról.
Az országos bérajánlást az ágazati és a vállalati bértárgyalásoknál veszik figyelembe.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Én is oké, te is oké, ők nem oké 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja