kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Nyomdaipari képzőközpont nyílt Békéscsabán

Átadták a Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpontot Békéscsabán, ahol 33 nyomdaipari vállalkozás működik. A beruházás a Modern városok program (MVP) részeként közel kétmilliárd forintból valósult meg két év alatt.

Országos szinten 30 százalékkal nőtt az e területre jelentkező diákok száma a tavalyi évhez képest, pedig a nyomdaipari ágazat zuhanó pályán volt, "már majdnem lemondtunk róla" - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az ünnepélyes átadón. 

A 2019 őszén indult beruházás során a békési megyeszékhelyen 700 millió forintból alakították ki a tanműhelyet, ahova közel egymilliárd forint értékben szerezték be a gépeket és eszközöket. A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Szent-Györgyi Albert Technikum kollégiumát 300 millió forintból újították fel.

Szarvas Péter polgármester a nyomda- és csomagolóipar fellegvárának nevezte Békéscsabát, és mint mondta, a befizetett iparűzési adóból az elmúlt időszakban nemcsak a nagy-, hanem a közepes méretű nyomdaipari cégek is erősödni tudtak. (Békéscsabán 33 nyomdaipari vállalkozás működik.)

A BSZC Szent-Györgyi Albert Technikumában Európa legmodernebb nyomdaipari képző központja jött létre - mondta Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója.

A Gál Ferenc Egyetemmel kötött megállapodás eredményeként diákjaik egészen az egyetemi mesterképzésig juthatnak el, miközben a szakmájuk biztos egzisztenciát jelent számukra.

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk