Némi nehezítés érkezik a fuvarozóknak
A veszélyhelyzet megszűnése után a június 27-i hétvégétől ismét a kamionstop általános szabályait kell alkalmazni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a következő hétvége lesz az utolsó, amikor a veszélyhelyzettel összefüggésben korlátozás nélkül közlekedhetnek a teherautók a hazai utakon. Június utolsó hétvégéjén szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig lesz érvényben a kamionstop.
A forgalomkorlátozás időtartama a hatályos szabályozás szerint július-augusztusban meghosszabbodik, a nehéz tehergépkocsiknak már szombaton 15 órától parkolókban kell várakozniuk. A kamionstop alkalmazása indokolt esetben felfüggeszthető, erre az utóbbi években magasabb fokú hőségriasztás miatt volt példa.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: "a kamionstop átmeneti feloldása lehetővé tette, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg belföldi fuvarozási feladataikat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium március végétől május végéig a teherautó- és buszsofőrök számára előírt vezetési- és pihenőidők ideiglenes módosításával is megkönnyítette a közúti áruszállítást. E lépések is hozzájárultak ahhoz, hogy a kiskereskedelem a legnehezebb időszakban is képes volt gondoskodni a magyar családok zavartalan ellátásáról".
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért szeretek recruiter lenni? – tette fel a kérdést néhány ismert toborzási szakembernek Csatalinácz Adrienn, az euJobs HR-Group HR és BRAND... Teljes cikk
Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk
Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 1 éve
- A fuvarozók üdvözlik a napidíjemelést 1 éve
- Csaknem 30 milliárd forintot osztanak szét a járvány alatt dolgozó egészségügyisek között 1 éve
- Taxisofőr és kamionsofőr állások 1 éve
- Hiányszakmákkal dolgozunk - így találjuk és tartjuk meg a szakembereket: De Jesus Silva Annamária, a METRANS HR vezetője 1 éve
- Vis maior a koronavírus-járvány - a kockázatot nem a bérlőnek kell viselnie 2 éve
- Országos kampányban mutatnák be a kamionos élet szépségeit a fiataloknak 2 éve
- Óriási problémákat okoz a munkaerőpiacon a poszt-Covid 2 éve
- Óriási fennakadásokat okozhat a brit kikötői munkások sztrájkja 2 éve