kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

A fuvarozók üdvözlik a napidíjemelést

A magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképességének megőrzése érdekében hozott stratégiai fontosságú döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary – jelentette be a két meghatározó szakmai érdekképviselet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményére reagálva.

A fuvarozók üdvözlik a napidíjemelést-
images

„Üdvözöljük a kormány döntését a napidíjak emeléséről – mondta el az új szabályok kihirdetését követően Barna Zsolt az MKFE elnöke. –  "A Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinálásával zajló szakmai egyeztetéseink célja a hazai fuvarozó vállalkozások versenyképességének javítása: a napidíj mellett a kamionstop rend felülvizsgálata és a gépjárművezetői képesítési igazolvány (GKI) megszerzésének könnyítéséről is egyeztetünk. A napidíj ezek között prioritást élvezett, hiszen azonnali, hatékony támogatást jelent az alágazatnak. Abban bízunk, hogy a további ügyek is rövid időn belül megvalósulnak” 

A napidíjak emelése kiemelt jelentőségű a GDP 5 százalékát adó ágazat versenyképességének megőrzése érdekében" – mondta Füle László a NiT Hungary elnöke. – "Különösen fontos ez annak ismeretében, hogy a hazai foglalkoztatottak 4 százalékát adó, mintegy 130 ezer család megélhetését biztosító közúti szállítási alágazat szereplői az elmúlt időszakban drasztikus piacvesztést szenvedtek el a nemzetközi és a belföldi szállítási szegmensekben egyaránt.”

"Ahogyan arról a közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások mintegy 60 százalékát tömörítő két meghatározó szakmai érdekképviselet korábban többször tájékoztatott, az elmúlt időszakban számos esemény történt, amelyek negatívan befolyásolták az alágazat működését. A közúti szállítást szabályozó EU-s Mobilitási csomag, a koronavírus járvány, az orosz-ukrán konfliktus nyomán fellépő üzemanyagár növekedés, az alágazatot sújtó sofőrhiány és az ezzel járó jelentős béremelkedés kumulált hatásai miatt a szállításra rakodó költségek csak az elmúlt két évben 25-35 százalékkal emelkedtek. Ez összességében a magyar vállalkozások teljesítményének drámai visszaesését eredményezte. A kormány most bejelentett első intézkedése nagyban hozzájárul a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő fontosságú alágazat versenyképességének javításához" - írja a közlemény. 

 

fotó: unsplash

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk