kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Tömeges csődre és az ellátási lánc súlyos zavaraira figyelmeztetik Orbán Viktort a fuvarozók

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint indokolt a hazai fuvarozók tankolását mielőbb limitmentessé tenni, és a gázolajat 480 forint/literes hatósági áron biztosítani számukra.

fuvarozás-

Közös levelet írt Orbán Viktornak és Gulyás Gergelynek a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), melyben arra kérik őket, hogy a magyar családok és vállalkozások védelmét haladéktalanul ki kell terjeszteni a mintegy 130 ezer munkavállalót foglalkoztató közúti személy- és áruszállító vállalkozásokra is.

Mint írják, a március 10-i rendkívüli kormányinfón bejelentett döntések sokkolták a hazai közúti árufuvarozó vállalkozásokat. A négy napos kamionstop egyeztetés nélküli, azonnali elrendelése felborította az előre tervezett fuvarfeladatokat, amely nemcsak a fuvarozó vállalkozásokat, hanem a magyarországi és nemzetközi gyártóvállalkozásokat is érzékenyen érintette. Az érdekképviseletek tiltakozását követően, később bejelentett két 10 órás időablak enyhítette ugyan a helyzetet, de a gazdasági szereplők egy része máris kötbér fizetési kötelezettségről kapott értesítést partnereitől, mert a szombati és hétfői szállítási időkkel tervezte teljesíteni megbízásait.

A levél írói szerint az üzemanyagot érintő bejelentés, miszerint a fuvarozók csak piaci áron, és korlátozott mennyiségben tankolhatnak, súlyos válsághelyzetet teremt a pénzügy tartalékokkal alig rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásoknál, akiknek egyik pillanatról a másikra kellene érvényesíteni áraikban a minimum 20 százalékos díjemelést, miközben pillanatnyilag az sem tisztázott, hogy valójában milyen áron jutnak napi szinten üzemanyaghoz. Amennyiben a díjemelést nem tudják azonnal érvényesíteni a szolgáltatási díjaikban a vállalkozások – ideértve az autóbuszos személyszállító és a teherfuvarozó vállalkozásokat –, úgy a literenkénti több mint 200 forintos költségnövekedést a vállalkozások nem tudják kigazdálkodni, prognosztizálható a tömeges csőd

"Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Urak! A magyar családok és vállalkozások védelmét haladéktalanul ki kell terjeszteni a mintegy 130 ezer munkavállalót foglalkoztató közúti személy- és áruszállító vállalkozásokra is. Enélkül nemcsak az ebből élő családok megélhetése kerül veszélybe, hanem a teljes ellátási lánc is súlyos zavarokra számíthat. Ezért kérjük a kormányzat intézkedését, hogy a magyar adószámmal rendelkező közúti fuvarozó vállalkozások kerüljenek vissza a hatósági áras tankolás védőernyője alá május 15-ig, vagy ameddig az intézkedést a Kormány fenntartja" - áll a levélben.

A két szervezet szerint az üzemanyagellátási zavarokat nem a magyar haszongépjárművek, hanem a hazánkon keresztül tranzitáló, a tankolásaikat az elmúlt hónapokban következetesen Magyarországra időzítő külföldi haszongépjárművek okozták. Álláspontjuk szerint nem a magyar vállalkozásokat kell  megfosztani az üzemanyagárstop előnyeitől, hanem a külföldieket kell távol tartani a magyarországi tankolásoktól, akár teljes tilalmat, vagy a 3,5-7,5 tonna közötti járműveknél 50, a 7,5 tonna feletti járműveknél 100 liter, piaci áron történő tankolás engedélyezésével. Rámutatnak arra is, hogy a jelenlegi szabályok mellett (200 literes korlátozás) a nemzetközi viszonylaton dolgozó járművek csak úgy tudják a megbízásaikat elvégezni, ha túlnyomórészt külföldön tankolnak, ami pedig az állam számára jelent jelentős jövedéki adó kiesést.

A NiT Hungary és az MKFE indokoltnak tartja a

  • hazai fuvarozók tankolását mielőbb limitmentessé tenni, és
  • a gázolajat 480 forint/literes hatósági áron biztosítani számukra,

függetlenül attól, hogy azt külső üzemanyagkutakon vagy nagykereskedelmi végfelhasználóként a saját belső kutjaikon tankolják.

 

fotó: unsplash

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk