Nem rúghatják ki, aki vasárnap nem akar dolgozni
Jogos, ha egy keresztény vallási okokból nem hajlandó vasárnap dolgozni. Legalábbis Londonban.
Üzleti érdek kontra vallási szokások
Londonban Celestina Mba szociális munkás fordult bírósághoz amiatt, hogy elbocsátották a munkahelyéről, miután vallási okokra hivatkozva nem akarta vállalni a vasárnapi szolgálatot. A munkaügyi bíróság korábban visszautasította a nő keresetét azzal az indokkal, hogy nem minden keresztény tartja pihenőnapnak a vasárnapot, így ez nem tekinthető a vallás alapvető elemének. Annak ellenére sem, hogy a tízparancsolatnak is része.
A fellebbviteli bíróság azonban Celestina Mbának adott igazat és elismerte, hogy a vasárnapot több millió keresztény a pihenés napjának tartja, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bíróság egyúttal kimondta, hogy a munkáltatóknak meg kell találniuk az egyensúlyt az üzleti érdekeik és az alkalmazottaik vallási szokásai között.
A londoni keresztény jogi központ vezetője, Andrea Minichiello Williams üdvözölte a döntést.
Magyarországon még nemigen volt hasonló ügy
Az általunk megkérdezett munkajogászok nem tudtak hasonló magyar bírósági esetről. Fodor T. Gábortól megtudtuk azt is, hogy az unió munkaidő-irányelvében eredetileg szerepelt egy olyan kitétel, miszerint a vasárnap pihenőnap. Azonban ezt mintegy 15 éve törölték, pont azért, hogy vallási szempontból is semleges legyen a szabályozás. Ilyen oldalról nézve felettébb érdekes a londoni döntés.
Vasárnapi pótlék: kár volt piszkálni a kereskedőket
Magyországon egyébként fő szabályként tiltott a vasárnapi munkavégzés, azonban ez alól a fő szabály alól rengeteg kivétel lehet, például a kereskedelem is.
Ehhez a szektorhoz kapcsolódott egy nemrégiben megjelent sajtóhír, mely arról szólt, hogy a Kúria döntése alapján, a kereskedelemben nem kötelező az 50 százalékos vasárnapi pótlék. Csakhogy, mint kiderült, a Kúria a Munka Törvénykönyve 2012. előtti, ma már nem hatályos rendelkezéseit vizsgálta, egy régi, konkrét eset kapcsán.
A jelenlegi Munka Törvénykönyve szerint a kereskedelemben jár az 50 százalék vasárnapi pótlék - hangsúlyozta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleménye. Ezért szerintük kár volt piszkálni a kereskedőket.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Kirúgták az IKEA-ügyfélszolgálatost, aki egy blokkon szidta az egyik vásárlót 7 hónapja
- Vasvillával állt bosszút főnökén egy kaposvári férfi, amiért kirúgták 7 hónapja
- Így vezetnek további felmondásokhoz a csoportos elbocsátások 10 hónapja
- Íme, a szabadnapok és hosszú hétvégék listája 2024-ben! 11 hónapja
- Embertelen erőforrások - kegyetlen képességteszt túszdrámával 11 hónapja
- Sikerülhet elérni a kereskedelmi dolgozóknak, hogy december 24. számukra is pihenőnap legyen 12 hónapja
- Pihenőnapot szeretnének december 24-re a kereskedelmi dolgozók is 13 hónapja
- Hatnapos hosszú hétvége is jöhet 2024-ben! 13 hónapja
- Önszabályozóvá válhatna a vasárnapi pihenőnap a kereskedelemben? 1 éve
- Kirúgták a tanárt az OnlyFans miatt. 6 hónap alatt megkereste az éves fizetését 1 éve
- Lehet-e együttérző módon kommunikálni az elbocsátást? 1 éve