kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Munkaügyi bírság: a visszaeső cégek januártól különösen rosszul járhatnak

Rendkívül körültekintőnek kell lenniük azoknak a vállalatoknak, vállalkozásoknak, amelyeknél az elmúlt három évben munkaügyi jogsértést tártak fel. Az év elejétől ugyanis új szabályok vonatkoznak a bírság kiszabása során mérlegelendő szempontokra - hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

images

Januártól jelentősen megváltoztak a munkaügyi bírságok kiszabása kapcsán alkalmazandó mérlegelési szempontok, miután módosítottak a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény vonatkozó pontjain - mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Az év elejétől a büntetés kiszabásakor a hatósági eljárásban megállapított jogszabálysértések száma mellett azt is figyelembe veszik, ha három éven belül akad legalább egy, a korábbival azonos jogsértés a vállalat múltjában. Különösen fontos, hogy a három évet nem a korábbi munkaügyi ellenőrzés időpontjától, hanem az annak eredményeként meghozott hatósági döntés véglegessé válásától számítják.

„Azok a vállalkozások, amelyek munkaügyi ellenőrzés során visszaesőnek bizonyulnak rendkívüli módon megnehezíthetik saját sorsukat. A január elejétől életben lévő szabályok szerint ugyanis esetükben a korábbi jogsértést súlyosbító körülményként értékelik a büntetések kiszabásakor, amely a szokásosnál így jóval nagyobb összegre is rúghat” - hangsúlyozza dr. Simon László, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Ellenőrzések feketén foglalkoztatás miatt


Kiváltképp a különösen veszélyes foglalkoztatási ágazatokban, így az építőipar, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, valamint a bányászat és az egészégügy terén működő vállalatok részéről indokolt a szokásosnál is nagyobb fegyelem és figyelem. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elmúlt év végén kiadott közleménye ugyanis arra hívta fel figyelmet, hogy az idei év során a munkavédelmi ellenőrzések az említett ágazatokban lesznek intenzívek, de az építőiparban nagy számban várhatóak munkaügyi ellenőrzések is.

Más területen dolgozó cégek sem nyugodhatnak meg azonban, ugyanis a tárca hozzátette, hogy munkaügyi ellenőrzéseket - többek között a fekete foglalkoztatás miatt - az építőiparon kívül is nagy számban tartanak. Ezek szükségességét többek között az ellenőrzések tavalyi, harmadik negyedéves adatai is igazolják, amelyek szerint a foglalkoztatók 70 százalékánál tártak fel a vizsgálatok munkaügyi jogsértéseket. E mellett a fekete foglalkoztatás az ellenőrzések során érintett munkavállalók több mint 15 százalékánál volt bizonyított.

Az eredmények alapján továbbra is kifejezetten gyakorinak számít a részmunkaidőben foglalkoztatottként bejelentett munkavállalók teljes állásban történő foglalkoztatása, amelyet a munkáltatók jellemzően több havi munkaidőkeret alkalmazásával igyekeznek leplezni. Gyakran előforduló szabályszegésként jelenik meg a munkaidő nyilvántartásának elmulasztása vagy valótlan rögzítése, amely az ellenőrzés alá vont munkavállalók közel harmadát érintette.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk