Mit várnak a diákmunkásoktól 2019-ben?
Mire kell figyelnie a diákoknak a nyári munka elvállalásánál? Hol van a legnagyobb kereslet és hol fizetnek a legjobban? A Prohuman és Prohuman Diákmunka munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó vállalatok szeretnék felhívni a figyelmet a diákmunkával kapcsolatos fontos tudnivalókra - írják közleményükben.
Mennyit lehet keresni?
Az IT-s munkák terén kínálják a legjobb béreket, ilyen munkakörökben nem ritka a bruttó 3000 Ft-os vagy afeletti órabér sem. Az átlagnál jobban fizetnek mérnöki, pénzügyi gyakornoki pozíciókban, valamint azokon a rendezvényeken, konferenciákon, ahol idegen nyelven kell kommunikálni a hostesseknek vagy animátoroknak. Mostanában egyre jellemzőbb az is, hogy raktári/logisztikai területen is az átlagnál magasabb bért fizetnek nyáron. 2019 első negyedévében, a nappali tagozatos diákok által megkereshető átlagos órabér Budapesten nettó 1200 forint, míg vidéken 10-20%-kal százalékkal kevesebb volt.
Milyen jogszabályok vonatkoznak a diákmunkára?
Diákként továbbra is csak iskolaszövetkezeten keresztül lehet dolgozni. Diáknak számít ilyen szempontból az, aki nappali tagozatos képzésben vesz részt, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és nem töltötte be még a 25. életévét. Már 15 éves kortól lehet munkát vállalni a nyári szünetben, 16 évesen már iskolaidő alatt is, de csak maximum 8 órát napközben. 18 éves kor alatt szülői engedély szükséges. A szerződést természetesen írásba kell foglalni, és szükséges a bérről is megállapodni, amely nem lehet kevesebb a mindenkori minimálbérnél, ami 2019-ben bruttó 857 Ft/óra. A diákoknak a bruttó bérükből 15% SZJA-t kell fizetniük.
Hol keresnek diákmunkásokat?
A multinacionális cégeknél a diákokat legtöbbször mérnöki, adminisztratív, IT és call centeres, idegennyelv-ismeretet igénylő munkakörökben várják. Sokan dolgoznak a turizmusban és a vendéglátásban egész évben, de a nyári főszezonban egyre több felszolgálót, pultost keresnek, konyhában, strandokon és fürdőben pedig különböző munkakörökben kisegítőket. Egész nyáron nagy az igény az ipari területeken működő gyártó cégeknél is, ahol sokszor a szabadságolások idejére foglalkoztatnak nagy számban diákokat, főként betanított munkára. Helyileg a legtöbb lehetőség Budapesten és környékén, a nagyobb megyeszékhelyeken, illetve ott van, ahol ipari park vagy szolgáltató központ (pl.: SSC) található. Nyáron Budapest mellett a Balatonon és a turisztikailag felkapott helyeken könnyű munkát találni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
- Beindultak a nyári idénymunkák: jól jöhet a plusz bevétel, de nem árt résen lenni 4 napja
- Jelentősen enyhült a munkaerőhiány a Balatonnál a vendégmunkásoknak is köszönhetően 5 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 6 napja
- Együttműködési megállapodást kötött a Pensum Group és a Livita-Dorta 1 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Új vezérigazgató a Budapest Marriott Hotel élén 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete