Ennyit kereshetnek a diákok idén nyáron
2021 nyarán a diákok 5–10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt. A MELÓ-DIÁK adatai szerint az átlagos bruttó órabérek a fizikai, irodai munkakörökben és a vendéglátás területén 1200-1300 forint között mozognak, az IT-ismereteket is igénylő szakmai munkáknál pedig 1700 forint fölött. Régiók tekintetében a Balaton vezet.
Június 15-én a közoktatásban is véget ért a tanév, a nyári vakációval együtt megkezdődött a diákmunka fő szezonja is. Az idei év azonban ezen a téren is más, mint az eddigiek. A 2021-es nyár hazánkban az újranyitás ideje, a rendkívül rugalmasan és kedvező feltételekkel foglalkoztatható diákok pedig nagyban hozzájárulhatnak a gazdaság felpörgetéséhez.
A turizmus, vendéglátás, rendezvényszervezés csupán a jéghegy csúcsa, számos ágazatban komoly munkaerőhiány van, amit az órabérek emelkedése is jelez – hangsúlyozta Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója. Az 1983 óta piacvezető társaság több száz partnernél, évente 35–40 ezer munkalehetőséget kínál a dolgozni kívánó diákoknak, így jól érzékeli a trendeket.
Az év elején még úgy látszott, hogy nem fognak nőni az órabérek, tavasszal azonban elindult az emelkedés. 2021 nyarán a diákok már akár 5–10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt.
A diák munkavállalóknak kínált átlagos bruttó órabérek a fizikai és a hagyományos irodai munkakörökben, valamint a vendéglátás területén is 1200 és 1300 forint között mozognak, az IT-ismereteket is igénylő szakmai irodai munkáknál pedig 1700 forint fölött vannak – sorolja Kott Zoltán, hangsúlyozva: a bruttó béreket iskolaszövetkezeti foglalkoztatás esetén csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli.
A bérek között a munkakörtől függően jelentős eltérések lehetnek, így akad olyan fizikai munka is, amelyért óránként jóval több mint 2000 forintot kínálnak. A régiók tekintetében a Balaton vezet, itt – valamennyi lehetőséget figyelembe véve – 1300 forint az átlag órabér, Budapesten és Nyugat-Magyarországon fej-fej mellett áll (1230 forint), és Kelet-Magyarország sincs nagyon lemaradva (1140 forint).
Diákmunkára is ugyanúgy írásban kell szerződni, mint bármely más munkavégzés esetén, és nem lehet a minimálbérnél kevesebbet fizetni, amely jelenleg bruttó 963 forint óránként.
A nyári munka persze nem csupán a pénzkeresetről szól. Az elhelyezkedő fiatalok a későbbi pályájukon is hasznosítható szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, a kényszerűen otthon töltött hónapok után pedig sokuk számára valódi felüdülés a „jelenléti” közös elfoglaltság. A MELÓ-DIÁK országszerte 40 irodájában (és a melodiak.hu weboldalán) több száz nyári munkát kínál a jelentkezőknek, most még mindenki megtalálhatja a leginkább kedvére valót – teszi hozzá Kott Zoltán.
Képünkön Kott Zoltán. Forrás: MELÓ-DIÁK
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a... Teljes cikk
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
- Beindultak a nyári idénymunkák: jól jöhet a plusz bevétel, de nem árt résen lenni 2 napja
- Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben? 4 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 5 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete