Megelőzéssel és ösztönzéssel a humán erőforrások fejlesztéséért
Ma már minden komolyabb döntéshozó előtt ismert az a tény, hogy az emberi erőforrások minősége és mennyisége a társadalom fejlődésének fontos tényezője. Mind mikro- és makro-szinten egyaránt sokféle módon lehet a humán erőforrások fejlesztését elősegíteni és befolyásolni. A következőkben ismertetjük Blahó Miklós feltaláló üzemmérnök javaslatát, ami gazdasági szinten jelentősen hozzájárulhat a magyar lakosság emberi erőforrásainak még jobb feltárásához és fejlesztéséhez.
Általában az egészségükre vigyázó ingyenes érvényes megelőző szűrővizsgálaton és/vagy véradáson (pl. féléves érvényességgel) korábban már megjelent betegek a rendelésre és a gyógyszertárban váró sor elejére - az idősek, várandós kismamák és kisgyermekes szülők leelőzésének kivételével - kerülhessenek. Amellett a szűrővizsgálaton részt vevőkkel újonnan bevezethető orvosi rendelési díjat (pl. 100 Ft) ne fizettessenek.
Helyénvalónak tartom, hogy a betegnek a betegállományba való felvételének napján - betegség, baleset alkalmával - az érvényes megelőző szűrővizsgálati leleteinek felmutatása esetén folyósíthassák az állami táppénzt.
Az újabban szóba hozott szabályozás szerint a beteg a lakókörzetén kívüli kórházban általában fizethesse az egészségügyi szolgáltatásokat. Ám a betegnek a megelőzési szűrővizsgálati leleteinek a felmutatása mellett a kezelései, műtétei stb. díjainak fizetésétől eltekinthessenek.
Bár a szűrővizsgálat az állampolgárnak ingyenes, azonban az államnak költség. E szűrővizsgálati költségek fedezetére jobban jár a társadalom, hogyha a rendelőintézetekben az arra alkalmasoktól az ingyenes megelőzési szűrővizsgálatokon a vérvizsgálati - pár centiliter - vérvételen felül a már érbe szúrt ugyanazon injekciós tűn át véradásnyi - néhány deciliter - vért is vehetnének, ha a vizsgált alany ehhez előzetesen, még a tűszúrás előtt hozzájárul.
A megelőzési alap-szűrővizsgálatokon - tüdő-, rákszűrés, vér- és vizeletvizsgálat - részt vett egészségügyi járulék-hátralékosok kérelmére nyújthassanak részletfizetési kedvezményt.
A megtakarítások elegendők mindegyik állami álláskeresőnek, elsődlegesen munkaalkalmas munkanélkülinek főleg produktív munkájára (ház-renoválás, tűzifa-ültetés, belvizes lapályok földdel feltöltése stb.) járó minimális közmunkabérére, amíg a cégek megint több munkanélkülit hajlandók felvenni, mint ahány dolgozót elbocsátanak. Hiszen értelmes munka mindig van, csak jól körül kell nézni, ez okból kell a kevés munkabér-keretet hamar feltölteni.
Blahó Miklós
feltaláló
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
HR Szubjektív rovatunkban Marázi Judit HR szakértő és szervezetfejlesztési tanácsadó kérdez, miután válaszolt Oláh Henrietta, a Givaudan HR Global... Teljes cikk
HR Szubjektív rovatunkban Oláh Henrietta, a Givaudan HR Global Process Expert-je kérdez, miután válaszolt Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial... Teljes cikk
Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Megelőzhető, szűrhető, mégis többezer magyar belehal évente - sokat tehet a munkáltató is 2 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 3 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- Romániában általános sztrájkkal fenyegetnek az egészségügyi szakszervezetek 4 hónapja
- Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd 4 hónapja
- Ezen az applikáción ellenőrizhetjük, hogy befizeti-e utánunk a tb-t a munkáltatónk 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Az fővárosba vezényelt vidéki mentősök úgy érzik, méltatlan körülmények közt dolgoznak 5 hónapja
- Komoly nehézségeket okoz a kórházakban, hogy januártól nem alkalmaznak bérnővéreket 5 hónapja