Minden, amit a céges szemészeti szűrésről tudni érdemes
A munkavállalók többsége csak akkor fordít igazán figyelmet a látásvizsgálat fontosságára, amikor a megromlott látás már végképp ellehetetleníti a mindennapi életüket. Mivel a látás romlása az évek során fokozatosan alakul ki, sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy a lehetségesnél mennyivel rosszabbul látnak. Az éleslátás hiánya csökkenti a produktivitást, fejfájást, szédülést, hányingert, sőt, még fáradtságot is okozhat.
A látásvizsgálat nem csak a dolgozóknak kedvez
Sokat taglalt téma, hogy azoknál a munkahelyeknél, ahol a munkavállaló legalább napi 4 órában képernyős eszközöket használ*, kötelező biztosítani a rendszeres látásvizsgálatot a dolgozók részére. A szemvizsgálatra először a munkavégzés megkezdése előtt, azt követően pedig két évente kell sort keríteni. Egy-egy látásvizsgálat megszervezése a HR osztálynak rengeteg plusz munkaórát és adminisztrációs feladatot jelent, arról nem is beszélve, hogy sokan csak egy kötelező körként és munkaidő kiesésként tekintenek rá.
A dolgozók munkájának összehangolása, valamint az esetleges fennakadások leküzdése elég komoly próbatétel! Egy látásvizsgálat mindössze kb. 20 percig tart, ezzel szemben általában hosszú órákat kell eltölteni utazással és várakozással a rendelő előtt, hogy a szükséges igazolást megkapjuk. Gyakran előfordul, hogy a dolgozók nem adják le időben az igazoló dokumentumokat, vagy azok nem megfelelően vannak kitöltve. A papírok sokszor elkallódnak, elszakadnak, vagy a reggeli kávé nyomai köszönnek vissza róluk.
Csúcsmodern szemészeti ellátás
A céges látásvizsgálat megszervezése, azonban nem kell, hogy rémálom legyen! A Vizucare lehetővé teszi a rugalmas szemvizsgálat és kiszolgálás lehetőségét, azaz igény esetén az egyes cégek helyszíni szűrését is vállalják. Tapasztalatuk és modern eszközparkjuk lehetővé teszi, hogy a munkavállalók kényelmes formában jussanak hozzá a szükséges szemvizsgálathoz és a munkájukat hatékonyabbá tevő, éleslátást biztosító szemüveghez, munkakiesés és egyéb kellemetlenségek nélkül.
A szemvizsgálat komputeres és szubjektív módon, próbalencsék használatával és digitális vízustábla olvasásával történik. A mért eredmények alapján a helyszínen több száz szemüvegkeret és szemüveglencse közül választhatnak a résztvevők, melyről részletes jelentést is kapnak. A diagnosztikai összesítő azonnal felkerül egy digitális felhőbe, ahol folyamatosan monitorozható és bármikor lehívható a teljes vizsgálat eredménye. Végre búcsút inthet a felesleges papírmunkának!
Ráadásul a Vizucare csapata a szükséges szemüvegeket két-három héten belül legyártja és kiszállítja a céghez, ahol minden szemüveget személyesen állítanak be viselőjének.
Válasz a megválaszolandó kérdésekre
Hogyan lehet adó- és járulékmentes a védőszemüveg? Miért kiváló béren kívüli juttatás a szemüveg? Van-e minimum vagy maximum térítendő összeg? Mikor és milyen indokokkal kötelező a dolgozók látásvizsgálatát elvégeztetni? Miért célszerű erre egyetlen céget megbízni?
Ezekre, és még sokkal több kérdésre ad választ a Vizucare online konzultációs lehetősége, mely egy privát megbeszélés keretében szakemberrel segít tisztázni a céges szemészeti szűréssel kapcsolatban felmerülő kérdéseket.
A konzultáció egész decemberben díjmentes, és itt lehet rá regisztrálni.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
- Megelőzhető, szűrhető, mégis többezer magyar belehal évente - sokat tehet a munkáltató is 2 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- NAV: utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék 4 hónapja
- Több dolgozóra lenne szükség a kórházi fertőzések visszaszorításához 6 hónapja
- Üzletszerűen vesztegettek meg egészségügyi dolgozókat temetkezési vállalkozások 6 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- A körzetek több mint tíz százalékában nincs elég védőnő 6 hónapja
- 8 dolog, amivel felvehetjük a harcot a tartós stresszel 7 hónapja
- PCOS - Vegye komolyan a tüneteket! 8 hónapja
- Márciustól ismét emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére, új fizetési osztályok jönnek létre! 8 hónapja
- Így akadályozzák majd meg Nyíregyházán a nővérek elvándorlását 9 hónapja