Még időbe telik, míg működésbe lép a gigaszakszervezet
Lehet létjogosultsága a szakszervezeti pluralizmusnak, de ez Magyarországon mostanra extrém méreteket öltött - hangoztatta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, amikor az új szakszervezeti tömörülés létrehozásának szükségességéről beszélt keddi sajtótájékoztatóján, Győrben.
Mint mondta, a három résztvevő - az MSZOSZ, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és az Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - azért is juthatott erre a döntésre, mert alapstruktúrájuk hasonló, ezért azt gondolták, hogy a várható nehézségek ellenére "ezt a három szervezetet a legkönnyebb összerakni".
Közlése szerint a tárgyalások a finisbe fordultak: kész az alapszabály és az egyesüléshez szükséges minden dokumentum, ugyanakkor hosszabb időre, szívós, kemény munkára lesz szükség a gördülékeny belső működés kialakításához; "a jövő év bőven ezzel fog telni" - jelentette ki.
Pataky Péter hangsúlyozta: a személyi kérdések később kerülnek napirendre, most azon dolgoznak, hogy egy olyan konföderációt alakítsanak ki, amelyben a 63 tagszervezet "otthon érzi magát és (...) úgy gondolja, hogy részese a döntéseknek, róla is szól a dolog".
Az MSZOSZ elnöke az általa vezetett érdekképviselet bértárgyalási pozícióiról szólva elmondta: a jövő évi költségvetésben foglalt 2,4 százalékos inflációs és kétszázalékos GDP-emelkedési céllal számolva is reálérték-emelkedést kívánnak elérni, ezért 4,5 százalékos emelést kérnek, míg a minimálbér esetében, annak "hihetetlen" mértékű értékcsökkenése miatt 6,5 százalékot javasolnak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja