Még az idén kidolgozhatják az új nyugdíj-előtakarékossági rendszert
Az új konstrukcióban a magánszemélyek kamatprémiumhoz juthatnának, a nyugdíj-előtakarékossági kötvény pedig akkor járna le, amikor tulajdonosa elérné a nyugdíjkorhatárt. A felhalmozott összeg kifizetését lehetne kérni egyben, de adott esetben szóba jöhetne az is, hogy az érintett részletekben jusson hozzá a megtakarításához - írja az MTI.
Gion Gábor közölte, idehaza egyre nagyobb jelentősére tesz szert az öngondoskodás, vagyis az, hogy az állampolgárok bizonyos fontos célokra rendszeresen félretegyenek kisebb-nagyobb összegeket. Az öngondoskodás mellett ugyanakkor lényeges a lakosság állampapír-vásárlásainak ösztönzése is. Ennek érdekében létrejött például hat új állampapírtípus, emelkedett az úgynevezett kincstári értékesítési pontok száma, ahol a lakosság állampapírt vehet, a legfontosabb pedig az, hogy az állam vonzó kamatot kínál a biztonságos papírok után.
Jelenleg csak egy olyan, kifejezetten hosszú futamidejű lakossági állampapír hiányzik a kínálatból, amely a nyugdíjcélú előtakarékosságot is támogatja. Ezt a hiányt pótolná a most készülő új konstrukció - mondta Gion Gábor a Magyar Időknek.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 1 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete