Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél
A Diákhitel Központ közlése szerint eddig több mint ötezer édesanya hiteltartozását engedték el, mintegy hatmilliárd forint értékben.
Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is - közölte a Diákhitel Központ hétfői döntése alapján az MTI-vel. A közlemény szerint a tavalyi után várhatóan az idén is rekordot dönt a diákhitelt és képzési hitelt igénylők száma, köszönhetően a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 31-től a szak- és felnőttképzésben igényelhető képzési hiteleknek. A tájékoztatás szerint a Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 esetében a kormány döntése alapján tanulmányi hónaponként már akár 150 ezer forint is igényelhető, ezáltal évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a hallgatók, valamint a szak- és felnőttképzésben tanulók. A Diákhitel1, valamint a Képzési Hitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, informatikai eszközökre, valamint a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.
A Diákhitel2 és a Képzési Hitel2 kizárólag képzési költség finanszírozására használható, a felnőttképzésben 500 ezer forintig, a felsőoktatásban akár a teljes tanulmányi önköltség erejéig. A hitelbírálat, valamint a biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékek iránti kereslet az alacsony kamatoknak, a kedvező feltételeknek és a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek köszönhetően évről évre emelkedik. A diákhiteleket, valamint a képzési hiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra. Ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének vagy képzési hitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel, képzési hitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Eddig több mint ötezer édesanya hiteltartozását engedte el, mintegy hatmilliárd forint értékben a Diákhitel Központ - közölték.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- A Diákhitel 1-re is kiterjesztik a kamatstopot 1 éve
- Még két hétig igényelhető a Diákhitel Plusz 2 éve
- Megmaradhat a kamatmentes Diákhitel Plusz 2 éve
- Fejenként 10 ezer dollárt engednének el a diákhitel-tartozásokból Amerikában 2 éve
- Szeptember végéig igényelhetik a hallgatók a Diákhitel Pluszt 2 éve
- Továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2 2 éve
- Új vezérigazgató a Diákhitel Központ Zrt. élén 2 éve
- Új vezérigazgató a Diákhitel Központ Zrt. élén 2 éve
- Október 1-től újra igényelhető a Diákhitel Plusz 3 éve
- Meghosszabbítják a Diákhitel Plusz lehetőségét 3 éve
- Minden második diákhiteles hallgató állítja: a hitel nélkül nem tudott volna diplomát szerezni 3 éve