Már módosítható a felvételi sorrend a Felvi.hu-n
Április 20-tól elérhetőek az ügyintézési funkciók a felvi.hu honlapon, az E-felvételi rendszerében: a felsőoktatásba jelentkezőknek lehetőségük van adataik ellenőrzésére, módosítására, az esetleg még hiányzó dokumentumaik pótlására, illetve egy alkalommal az eredeti jelentkezési sorrendjük megváltoztatására.
Az E-felvételi eljárásban a jelentkezők folyamatosan ellenőrizhetik a központi nyilvántartásban szereplő adataikat, a személyes információkat, a megjelölt képzéseket és sorrendjüket, a benyújtott dokumentumok, valamint kérelmek feldolgozottságát, a feldolgozás eredményét. Ellenőrizhetik továbbá a közhiteles elektronikus nyilvántartásokból átvett információkat (érettségi eredmények, felsőoktatási oklevelek, nyelvvizsga-bizonyítványokra vonatkozó hitelességi információk) - közölte az Oktatási Hivatal.
Az e-ügyintézési funkciók segítségével az érintettek egyszerűen kérhetik az esetleg hibásan megadott adatok módosítását is.
A felvételizők az E-felvételiben azt is nyomon követhetik, hogy az egyes jelentkezési helyeiken - a pillanatnyilag rendelkezésre álló, igazolt eredmények alapján - éppen hány pontjuk van.
A fontos információt tartalmazó üzenetek (például a hiánypótlási felszólítás) az E-felvételi "Hivatalos iratok" menüpontjába érkeznek, amelyről a központi felvételi nyilvántartásban szereplő e-mail-postafiókokba is értesítés érkezik.
Az Oktatási Hivatal felhívta a jelentkezők figyelmét arra is, hogy a május-júniusi érettségi eredményeket igazoló bizonyítványt vagy tanúsítványokat nem kell feltölteni a rendszerbe. Hasonlóan a 2006. január 1. után megszerzett érettségi eredményeket igazoló dokumentumokhoz, a 2006. február 1. után kiállított felsőoktatási oklevelekhez (bizonyos kivételektől eltekintve) és a 2003. január 1. után megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványokhoz.
Ha azonban a felvételiző a jelentkezési határidő után kapja meg a nyelvvizsgáját, meg kell adnia a felületen a nyelvvizsga-bizonyítvány adatait.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Mégis van remény Erasmus+ ügyben 2 hónapja
- Egységes bértáblát követel a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a felsőoktatási intézményekben 3 hónapja
- Ma éjfélig lehet jelentkezni a megújult magyar felsőoktatásba 3 hónapja
- Közeleg a középiskolai jelentkezési határidő - közzé tették a felvételi átlagait 3 hónapja
- Kormányablakbusz segíti a felvételizők ügyfélkapu-regisztrációját 3 hónapja
- Felsőoktatási felvételi: az önkéntes munkáért is járhat plusz pont 3 hónapja
- Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése 4 hónapja
- Elindult az előregisztráció a képzési pályázatra az AGORA Intézetnél - A GINOP Plusz 3.2.1-21 III. ütemére 4 hónapja