Magyar egyházi diákotthon nyílt Prágában
Magyarországról általában a csereprogramokon keresztül érkeznek diákok egy vagy két szemeszterre a cseh fővárosba. Az új kollégium számukra is tud majd szállást biztosítani.
Magyar egyházi diákkollégiumot adtak át Prágában. Az Adalbertinum névre keresztelt tízszobás prágai magyar egyházi diákotthont a városközpontban lévő Szent Henrik és Kunigunda templom plébániája tetőterének átépítésével alakították ki.
A történelmi épület átalakításának költségeit, amelyek mintegy 400 ezer eurót tettek ki, a magyar állam és a Magyar Katolikus Püspöki Kar fedezte.
Prágában jelenleg több mint száz magyar egyetemista végzi tanulmányait, túlnyomó többségükben szlovákiai fiatalok. A magyar egyetemisták többsége az Ady Endre Diákkörbe tömörül, amely a legrégibb magyar diákklub az egykori Csehszlovákia területén, és idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját.
Magyarországról általában a csereprogramokon keresztül érkeznek diákok egy vagy két szemeszterre a cseh fővárosba. Az új kollégium számukra is tud majd szállást biztosítani.
A diákotthon falait Lőrincz Zsuzsa prágai magyar képzőművész képei és grafikái díszítik.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja