kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Ma megszülethet a jövő évi bérajánlás

Folytatódik a tárgyalás hétfőn a jövő évi bérajánlásról: a munkaadói oldal legfeljebb négy százalékban gondolkodik.

Folytatódnak hétfőn a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és bérajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadói, munkavállalói szervezetek, valamint a kormány között.

A legutóbbi tárgyalás után a munkaadók és a munkavállalók is úgy nyilatkoztak, hogy közeledtek az álláspontok, sőt Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára optimista volt azzal kapcsolatban, hogy a december 2-i egyeztetésen, vagyis ma megállapodás születik.

A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint. Tavaly év végén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szóló megállapodást jóval később, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel. A mostani tárgyalásokon ugyanakkor a jövő évi bérajánlásról is egyeztetnek a felek.

A tárgyalások jelenlegi állása szerint a munkáltatói oldal - amely eleinte az inflációval megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartott reálisnak - már 3 és 4 százalék közötti emelést is elfogadna. Dávid Ferenc ezzel kapcsolatban azt mondta az MTI-nek: a munkaadók abban egyetértenek, hogy a minimálbér-emelés mértékének hármassal kell kezdődnie, de hogy milyen szám jön a tizedesvessző után, abban nincs egységes munkaadói álláspont. A munkaadói oldal számára 4 százalékos vagy afeletti emelés nem elképzelhető - tette hozzá.

Gaskó István, a Liga elnöke az MTI-nek azt mondta: a szakszervezetek 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos általános bérajánlást tartanak elfogadhatónak.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk