kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Létszámhiány a honvédségnél

Akár 5500 fő is hiányozhat jelenleg a hadsereg állományából a becslések szerint. Bár az adatok elvileg 10 évig nem nyilvánosak, az elmúlt években több vezető is felhívta a figyelmet a munkaerőhiányra, írja a Napi.hu.

images

Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter 2014-ben közel 6000 betöltetlen pozíciót határozott meg, míg Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke 2015 elején nagyjából ötezer fős munkaerőhiányról beszélt.

Hogy kedvet csináljanak a pályához, illetve akik már ott dolgoznak ne hagyják el a kormány közszolgálati életpálya bevezetését kezdte meg. 2015 júliusában 30 százalékos béremelést kaptak a hivatásos dolgozók, amelyet 2016 és 2019 között további évi 5-5 százalékkal növelnek.

A legsúlyosabb létszámgondok a szerződéses legénységi állományban, illetve az altiszti és pályakezdő tiszti állományban lehetnek, de a műszaki, mérnöki, nehézgépjármű-vezetői pozíciókban a versenyszféra magasabb fizetései komoly csábítást jelenthetnek.

A 2016-ban kiemelt célzott toborzási feladatokat hajt végre az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint népszerűsítik a katonai pályát.

Napi.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt

Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk

"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk