Lerokkantosítanak-e Magyarországon, ha már szinte nem is látok?
Németországban élek már 6 éve. Takarítóként dolgozom kint, odahaza 31.5 évet dolgoztam. Macula degeneratioban szenvedek, emiatt a bal szemem szinte teljesen elhalt, a jobb még valamelyest működik. A lencsém -13-as. Most voltam vizsgálaton a rendelőben, azt mondták hogy szinte látásképtelen vagyok. Odahaza lerokkantosítanak-e? 5 évem van még a 65 éves korhatárhoz.
Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Amennyiben a munkaképessége tartós romlását tapasztalja, lehetősége van elindítani a leszázalékolását – hivatalos nevén a komplex minősítést.
A kérelmezésnek az a menete, hogy első körben a háziorvos beutalót állít ki a munkaképesség-változás vizsgálata céljából. Ezzel párhuzamosan össze kell gyűjtenie minden, az aktuális egészségi állapotát leíró orvosi papírt (pl. zárójelentéseket, szakorvosi és egyéb leleteket). Amennyiben nem állnak rendelkezésére friss orvosi dokumentumok, akkor releváns szakrendeléseken ki kell magát vizsgáltatnia és azokat be kell szereznie. Ha munkaviszonyban áll, szükséges továbbá a foglalkozás-egészségügyi orvostól is bekérnie egy tájékoztatót, amely tartalmazza a munkaköri feladatait, a munkavégzés körülményeit, valamint azt is, hogy egészségi állapota alapján a jelenlegi munkakörében továbbfoglalkoztatható-e. Ezen kívül ki kell még töltenie két erre a célra rendszeresített nyomtatványt is (amelyek a kormányhivatal honlapjáról letölthetők). Ezt követően nyújthatja be a kérelmét, amelyre a fővárosi és megyei kormányhivatalok rehabilitációs szakigazgatási szerveinél van lehetőség (ez a megyei kormányhivatalok megyeszékhely szerinti járási hivatalaiban, Budapesten és Pest megyében pedig Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Hatósági és Orvosszakértői Főosztályán tehető meg). A kérelem beadható elektronikusan is az epapir.gov.hu oldalon. Miután beadta a kérelmet, nincs más dolga, csak várni: a szakértői vizsgálat időpontjáról postán vagy ügyfélkapun keresztül kap majd értesítést.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
D besorolású rehabilitációs ellátott vagyok. Dolgozhatok e biztonsági őrként vagy portásként, hogy ne veszítsem el a járandóságomat? Teljes cikk
Rendes nyugdíjasként dolgozom, előtte komplex minősítéssel megilletett egészségem kapcsán 5 nap pótszabadság.Jelenleg egészségi állapotom nem... Teljes cikk
Rokkantsági ellátásban C 2 kategóriában vagyok és érdeklődőm, hogy a Nyugdíjfolyósító automatikusan kiküldi a kedvezményes utazási utalványt... Teljes cikk
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Budapestről is lehet nemzetközi karriert építeni: Charise Le a Schneider Electric globális HR igazgatója 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete