Lázár János és Nagy István is kikerült a MATE Alapítványának kuratóriumából
Új tagokat választottak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába Lázár János és Nagy István miniszter helyett - közölte a felsőoktatási intézmény.
A két tárcavezetőt Éder Tamás és Potori Norbert váltja.
Éder Tamás 2001 és 2002 között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2002 után a magánszektorban dolgozott, meghatározó magyar élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalatok vezető tisztségviselője (Pick Szeged, Sole-Mizo, Dalmand Zrt.).
2007 és 2019 között az Európai Húsfeldolgozók Szakmai Érdekképviseletének az alelnöke volt, jelenleg is tagja.
2013 óta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnökeként sok ezer vidéki kisgazdálkodó érdekképviseletében vesz részt.
Potori Norbert 2000 óta munkatársa, 2011 óta kutatási igazgatója az Agrárközgazdasági Intézetnek. A Magyar Tudományos Akadémia agrárközgazdasági bizottságának választott tagja. Szakterülete az EU-s és magyar agrárpolitika.
A MATE kuratóriumának elnöke továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Tagjai: Horn Péter, aki - mint írták - jártas az akadémiai vezetés, az állattenyésztési szakmai, valamint az oktatásszervezési területeken; továbbá Bedő Zoltán, aki a növénytermesztés mellett a tudományos és alkalmazott kutatói területek közismert szakértője.
Ha kell, a kormány azon is kész módosítani, hogy a kuratóriumi tagok megbízatása ne élethosszig, hanem meghatározott ideig tartson - közölte akkor a tárcavezető.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 6 napja
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 6 napja
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 1 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 2 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 3 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 3 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 3 hete
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja