Közel 400 fős létszámcsökkenés a Postánál, az Egis 263 fővel bővült: létszámtrendek
Márciusról áprilisra a korábbi hónapokkal összevetve nagyobb volt a létszámmozgás a top hazai foglalkoztatóknál. A Magyar Postánál folytatódott a létszámcsökkenés, ahogyan több állami és önkormányzati cégnél (Magyar Közút, BKM) is. Az Egis, a Danubius Hotels viszont jelentősen bővült - derül ki a HR Portál és az OPTEN Létszámtrendek jelentéséből.
A legnagyobb munkaadó továbbra is Magyar Posta Zrt, ahol folytatódott a lemorzsolódás. Márciusról áprilisra 391 fővel, 25 016-ra csökkent a foglalkoztatottak száma. Az első 20-ból két munkaerő-kölcsönző emelkedik ki: a piacvezető Prohumannál 420 fővel csökkent, a piacmásodik WHC-nél 150 fővel nőtt az állomány. (Megjegyzendő, hogy a kölcsönzők létszáma inkább az üzlet alakulásáról ad információt, a munkavállalók elsöprő többsége ugyanis ügyfeleiknél végez munkát.)
Száz felett csökkent a létszám két nem versenyszférás szervezetnél: a Magyar Közútnál 118 fővel, a fővárosi közműcégnél, a BKM Nonprofit Kft-nél pedig több mint 200 fővel dolgoznak kevesebben.
Korábban minimális mozgások voltak jellemzőek az Egis gyógyszergyártóra. Áprilisra azonban 263 fővel növelte alkalmazottainak számát így ott 3704-en dolgoztak.
Folytatódott a Komáromban és Iváncsán gyárat működtető dél-koreai akkugyártó, azSK On hónapok óta tartó dinamikus bővülése, legutóbb 98 fővel lettek többen, 2302-en álltak ott áprilisban alkalmazásban.
Talán már a nyári szezonra készült áprilisban a Danubius Hotels, amely 148 fővel bővítette csapatát, 2122 főre.
A szervezetek által leadott foglalkoztatotti létszámra vonatkozó adatok hivatalos állami forrásból (NAV, KSH) származnak. Néhány nagyvállalat - elsősorban a bankok, de például a MOL, a Dunaferr és a Borsodchem is - nem közöl havi létszámadatokat, így azok változásáról nem tudunk beszámolni. Szintén nincs benne a létszámadatokban a kölcsönbevevők kölcsönzötti állománya, az a kölcsönző cégeknél jelenik meg.
Létszám a legnagyobb hazai foglalkoztatóknál (fő)
Vállalat neve | 2023. ápr. | 2023. márc. | Változás |
Magyar Posta Zrt. | 25016 | 25407 | -391 |
VOLÁNBUSZ Zrt. | 18058 | 18089 | -31 |
MÁV Zrt. | 17490 | 17479 | 11 |
SPAR Magyarország Kft. | 13927 | 13966 | -39 |
AUDI HUNGARIA Zrt. | 12919 | 12908 | 11 |
MÁV-START Zrt. | 12817 | 12795 | 22 |
TESCO-GLOBAL Zrt. | 10476 | 10555 | -79 |
B + N Referencia Zrt. | 8792 | 8763 | 29 |
Lidl Magyarország Bt. | 7596 | 7587 | 9 |
Flextronics International Kft. | 6928 | 6967 | -39 |
Prohumán 2004 Kft. | 6741 | 7161 | -420 |
AUCHAN MAGYARORSZÁG Kft. | 6054 | 6102 | -48 |
Richter Gedeon Nyrt. | 5905 | 5919 | -14 |
Magyar Telekom Nyrt. | 5847 | 5874 | -27 |
ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER Bt. | 5684 | 5714 | -30 |
Magyar Közút Nonprofit Zrt. | 5488 | 5606 | -118 |
Robert Bosch Elektronika Kft. | 5425 | 5451 | -26 |
WHC Kft. | 5379 | 5229 | 150 |
Penny-Market Kft. | 5267 | 5319 | -52 |
Robert Bosch Kft. | 5072 | 5037 | 35 |
COLOPLAST Hungary Kft. | 4957 | 4974 | -17 |
BKM Nonprofit Zrt. | 4896 | 5132 | -236 |
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. | 4779 | 4777 | 2 |
Harman Becker Kft. | 4389 | 4402 | -13 |
Robert Bosch Power Tool Kft. | 4340 | 4362 | -22 |
HM EI Zrt. | 4206 | 4199 | 7 |
Continental Automotive Hungary Kft. | 4105 | 4120 | -15 |
Jabil Circuit Magyarország Kft. | 4060 | 4067 | -7 |
Egis Gyógyszergyár Zrt. | 3704 | 3441 | 263 |
DENSO Gyártó Magyarország Kft. | 3588 | 3595 | -7 |
KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. | 3559 | 3599 | -40 |
dm Kft. | 3460 | 3435 | 25 |
SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. | 3415 | 3434 | -19 |
Schaeffler Savaria Kft. | 3380 | 3404 | -24 |
Samsung SDI Magyarország Zrt. | 3311 | 3262 | 49 |
Robert Bosch Energy and Body Systems KFT. | 3240 | 3217 | 23 |
Progress Étteremhálózat Kft. | 3214 | 3212 | 2 |
Rosenberger Magyarország Kft. | 3135 | 3157 | -22 |
Citibank Europe plc. Fióktelepe | 3130 | 3107 | 23 |
Work Force Kft. | 3129 | 3012 | 117 |
Kyndryl Hungary Kft. | 3094 | 3155 | -61 |
ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. | 3075 | 3097 | -22 |
Pannonjob Kft. | 3064 | 3093 | -29 |
thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. | 3039 | 3000 | 39 |
Deutsche Telekom TSI Hungary Kft. | 3037 | 3043 | -6 |
Linamar Hungary Zrt. | 2996 | 3007 | -11 |
Magyar Suzuki Zrt. | 2952 | 2910 | 42 |
Vodafone Magyarország zrt. | 2948 | 2970 | -22 |
LEGO Manufacturing Kft. | 2890 | 2901 | -11 |
BP BSC Kft | 2886 | 2866 | 20 |
HANKOOK TIRE Magyarország Kft. | 2879 | 2891 | -12 |
ZOLLNER Kft. | 2872 | 2901 | -29 |
Nestlé Hungária Kft | 2867 | 2858 | 9 |
FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. | 2857 | 2942 | -85 |
Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. | 2776 | 2773 | 3 |
Pepco Hungary Kft. | 2761 | 2708 | 53 |
JÁSZ-PLASZTIK kft | 2751 | 2766 | -15 |
Pannon-Work Zrt. | 2747 | 2928 | -181 |
Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. | 2579 | 2563 | 16 |
MVM Paksi Atomerőmű Zrt. | 2555 | 2557 | -2 |
Man at Work Kft. | 2487 | 2548 | -61 |
MÁV Szolgáltató Központ Zrt | 2435 | 2471 | -36 |
TDK Hungary Components Kft. | 2428 | 2452 | -24 |
Nokia Solutions and Networks Kft. | 2398 | 2383 | 15 |
GRUNDFOS Magyarország Kft. | 2340 | 2372 | -32 |
Provident Pénzügyi Zrt. | 2339 | 2362 | -23 |
ROSSMANN Magyarország Kft. | 2317 | 2313 | 4 |
EPAM Systems Kft. | 2308 | 2337 | -29 |
SK On Hungary Kft. | 2302 | 2204 | 98 |
AmRest Kft. | 2302 | 2304 | -2 |
MECSEK FÜSZÉRT Zrt. | 2259 | 2274 | -15 |
ExxonMobil Hungary Kft. | 2188 | 2201 | -13 |
Roche Szolgáltató (Európa) Kft. | 2167 | 2157 | 10 |
BT ROC Kft. | 2160 | 2169 | -9 |
OBI Hungary Retail Kft. | 2154 | 2165 | -11 |
Danubius Hotels Zrt. | 2122 | 1974 | 148 |
DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. | 2114 | 2089 | 25 |
METRO Kereskedelmi Kft. | 2088 | 2091 | -3 |
Forrás: Opten
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 2 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Közel 300 fővel nőtt a gödi Samsung, több kölcsönzőnél csökkent a létszám 4 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 1 hónapja
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Hangosabbnak kell lennie a HR-nek: karriersztorik a Mercedesnél és a Molnál 1 hónapja