Kiválasztották az öthónapos női mentorprogram idei résztvevőit
Az ABB Kft. kiválasztotta az immár hetedik éve meghirdetett női mentorprogramjának öt résztvevőjét. A januárban induló, öt hónapos „Sustainable Talent Program for women in engineering” - elnevezésű programot a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre
Az ABB női mentorprogramjának célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területen, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.
A női mentorprogramra kiírt pályázaton indulók közül öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választottak ki az energetika és automatizálás területéről. A programban Giczi Alexandra és Hernádi Kata a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnök hallgatói, Nagy Daniella villamosmérnök és Nagy Viktória mérnökinformatikus hallgatók az Óbudai Egyetemről, illetve Varga Virág a Széchenyi István Egyetem mechatronikai mérnök hallgatója vesznek majd részt.
Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe vették a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint minimum középfokú aktív angol nyelvtudását (szóban és írásban egyaránt), valamint a benyújtott pályázat formai áttekinthetőségét szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség szempontjából. A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.
A mentorprogram-pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel a félév során 5 alkalommal (személyes és/vagy online) konzultáción vehetnek részt. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, megismerkedhetnek a mérnök szakmák sokszínűségével, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja
- Áprilisban debütál a Boldog Munkahely Díj, már lehet pályázni! 3 hónapja
- Kulturális diplomatákat keres a kormány öt nagyvárosba 3 hónapja