Kirúgták, mert nem fogadta az „udvarlást”
Egy frissdiplomás lányt felvettek dolgozni a polgármesteri hivatalba, ahol a főnöke, a jegyző hamarosan heves udvarlásba kezdett. Érkeztek a lány telefonjára, erotikus tartalmú üzenetek, egyszer a kolléga pedig a szemtanúja volt, hogy a jegyző a székén ülő nőt hátulról ölelgeti, miközben az tiltakozik.
Mivel az SMS-ek megvoltak, és azokból mind a jegyző nyomulása, mind a köztisztviselő elutasító hozzáállása kiderült, nem volt kérdéses, hogy mi történt. A jegyző megpróbálta úgy beállítani, mintha ez a munkatársak közötti szokásos tréfálkozás lett volna, de alapvetően arra alapította a védekezését, hogy nem ezért rúgta ki a lányt, mert nem fogadta az udvarlását, hanem azért, mert rosszul dolgozott. Azzal is érvelt, hogy neki jogában állt indoklás nélkül megszüntetni a köztisztviselői jogviszonyt a próbaidő alatt. A lány viszont azzal érvelt, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint az erotikus SMS-ekkel bizonyította a szexuális zaklatás tényét, vagyis, hogy rendelkezett olyan tulajdonsággal, amellyel más, vele összehasonlítható helyzetben lévő munkavállaló nem. Bizonyította azt is, hogy hátrány érte. A kettő közötti összefüggést nem kell bizonyítania, azt vélelmezni kell addig, amíg a jegyző nem bizonyítja be, hogy más oka volt a kirúgásának.
A bíróság a bizonyítás során arra jutott, hogy a lány, bár követett el hibákat a munkavégzés során, olyanokat bárki elkövet az első munkahelyén. Ezzel együtt a jegyző mondhatta volna azt, hogy kirúgja a próbaidő alatt, de nem sokkal korábban még újabb feladatokat akart rábízni. Mivel a szexuális zaklatást bizonyította a felperes, a bíróság szerint nem kétséges, hogy emiatt rúgta ki a jegyző, így jár neki a kártérítés.
Szabadföld
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- Hátrább az agarakkal! 1 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 4 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 4 hete
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 4 hete
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 4 hete
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja