Ki lesz 2017 Családbarát Vállalata?
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom meghirdette az ÉV Családbarát Vállalata 2017 díjat, melyre a pályázatot a vállalatok 2017. szeptember 18-ig küldhetik be.
Azok a vállalatok, akik a trendek előtt járnak, pár éve érzékelik már, hogy a munkaerő piacon erős változások lesznek/vannak. A kereslet felé billent a mérleg, a kínálat szűkül, munkaerőhiány van. Az új belépő generációk megszerzéséhez és motiválásához teljesen új eszközök és új vezetői szemlélet szükséges.
Alapvetővé vált a családbarát vállalati kultúra, a felhatalmazó, bizalmon alapuló vezetői (mentori) szemlélet, a rugalmas munkaszervezés a ma és a holnap munkaerő piacán - mondta Ujvári Enikő, a Munka-magánélet munkacsoport vezetője.
Tavalyi nyertesek:
Az Impact HUB-ban megrendezett sajtótájékoztatón a tavalyi nyertes cégek is képviseltették magukat. Szabó Zoltán, a BT ROC Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy számukra a bizalom és a rugalmasság a legfontosabb. Bármennyire is szeretnek egy munkahelyet, az embereknek a legfontosabb a családjuk. Ezért mindent megteszünk, hogy rugalmasan álljunk hozzá a kollégáink igényeihez: nekünk akkor jó, ha a munkatársainknak jó - tette hozzá. A családbarát szemlélet a Webstar Csoport Kft. esetében is kiemelt helyen szerepel a vállalati kultúrában, hiszen vonzóvá teszi a vállalatot a munkavállaló számára. Emellett kiemelt célunknak tekintjük, hogy más szervezetekkel együttműködve a fiatalokat a régióban tartsuk - folytatta Turnár Csilla, a Webstar Csoport projekt menedzsere.
Az „Év Családbarát Vállalata” Díj és a Családbarát Vállalat cím adományozásával, a Mozgalom célja, hogy a vállalatok családbarát szemléletének elismerésén keresztül értéket teremtsen. A Mozgalom a díjakat olyan cégek számára adományozza, akik családbarát, munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatásához.
A pályázatot három kategóriában hirdeti meg a Mozgalom: kis-, közepes-, és nagyvállalatok számára.
A regisztráló cégek részére 48 órán belül eljuttatják a pályázat részletes feltételeit.
Regisztráció: folyamatos - [email protected] e-mail címen.
Pályázat beküldési határideje: 2017. szeptember 18.
Pályázat beküldése: elektronikus formában, [email protected] e-mail címre.
Eredményhirdetés: 2017. november 14.-én a Családbarát Vállalat Gála 2017 keretében
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Ismét nőni fog az infláció 2024-ben - mutatjuk, mi lesz a reálbérekkel! 4 napja
- 5 generáció a munkahelyen: generációs kérdések az üzleti szolgáltató központokban 7 napja
- Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja