Kémszoftver derítette ki, hogy nem gépelt eleget, ezért kirúgták
Óránkánt csak 54 leütést végzett laptopján az a home office-ban dolgozó ausztrál nő, akit munkahelyi kémszoftver által gyűjtött adatok alapján bocsátottak el 18 évnyi munkaviszony után.
A home office-ban dolgozó Suzie Cheikho 49 napból 44-en nem végezte el munkahelyi feladatait az előírt óraszámban. Óránként átlagosan mindössze 54 leütés történt a laptopján, hetente csak két napon kezdett időben, négy napon pedig egyáltalán nem csinált semmit. Mindez annak a szoftvernek a segítségével derült ki, amit munkáltatója Cheikho gépére telepített - számol be a NewsAU.
Az ausztrál nőt így 18 év munkaviszony után kirúgták. Az ügy pikantériája, hogy Cheikho egyik feladatköre éppen az volt, hogy koordinálja a vállalatnál az otthoni munkát végző dolgozókat.
"Lehet, hogy egyszer-egyszer leugrok vásárolni munkaidőben, de ez nem tart egész nap" - állította. A feladatok végzésének egy részéhez a mobilját használta - érvelt továbbá. Munkaadója szerint azonban ezekhez mindenképpen számítógép kell.
A nő tagadta a vádakat, és pert indított, amit azonban elbukott. A bíróság a foglalkoztató cégnek adott igazat, és jogosnak ítélte meg, hogy Cheickot kötelességszegésre hivatkozva elbocsátották.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére? 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja