kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Karrierexpót rendezett a londoni magyar nagykövetség

Magyarországi álláslehetőségekről tartottak tájékoztatást nemzetközi nagyvállalatok a londoni magyar nagykövetség által szervezett nagyszabású rendezvényen.

london állásbörze nagykövetség-
images

A karriernetworking jellegű esemény célja a nagykövetség tájékoztatása szerint "a kereslet és a kínálat összeillesztése" volt, és fórum létrehozása arra, hogy a Magyarországon jelenlévő, munkaerőt kereső - jellemzően, de nem kizárólag külföldi - vállalatok a Nagy-Britanniában élő magyar fiatalok közül is választani tudjanak.

Ez az ötödik hasonló rendezvény volt Londonban, de a nagy-britanniai koronavírus-járvány tavalyi elhatalmasodása óta az első.

A nagykövetségen rendezett eseményen ezúttal a BlackRock, a világ egyik legnagyobb globális befektetési és alapkezelő társasága, a Diligent, a világ egyik vezető szoftverfejlesztő és -szolgáltató vállalata, valamint a Google, a Tesco és a Wizz Air vett részt.

A nagykövetség beszámolója szerint a rendezvény teltházas volt. A képviselet épületében megjelent érdeklődők nyolcvan százaléka magyar volt, a többi pedig olyan külföldi, aki kifejezetten magyarországi karrierlehetőségek iránt érdeklődik.

Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete elmondta: az elsődleges cél az, hogy a jelenleg Nagy-Britanniában dolgozó munkavállalók, akik fontolgatják a hazatérést, közvetlen forrásból értesülhessenek arról, hogy milyen lehetőségek várnak rájuk Magyarországon, és mérlegelhessék e lehetőségeket.

A nagykövet elmondta: az ilyen rendezvények megszervezése külgazdasági feladatnak is tekinthető, hiszen kulcsfontosságú a Magyarországon megjelenő külföldi befektetések működési feltételeinek biztosítása minden lehetséges eszközzel, és jelenleg az egyik legnagyobb gond a képzett munkaerő hiánya a magyar gazdaságban.

Nagy-Britanniában ugyanakkor sok olyan magyar dolgozik, aki már nagyon komoly tapasztalatokat szerzett, és ők a nemzetközi cégek számára is különösen érdekesek lehetnek nyelvtudásuk, nemzetközi tapasztalataik miatt.

A nagykövet szerint a mostanihoz hasonló fórumok "win-win-win, vagyis háromszorosan nyertes helyzetet" teremtenek, mivel a magyar kormány, az érdeklődő munkavállalók és a cégek is megtalálhatják a számításukat. Ennek egyetlen kulcstényezője az, hogy egy helyen össze kell hozni a szereplőket, és a londoni magyar nagykövetség ehhez biztosított platformot - tette hozzá Kumin Ferenc.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt

Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk

"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk