Júliusban újabb minimálbér-emelés jöhet
Ha a szochó ismét csökken, a minimálbér 169 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 221 ezer forintra növekedhet.
Az év elején 4 százalékos minimálbér-emelésben (ami alapesetben 167 400 forintot jelent, a garantált bérminimum esetében pedig 219 ezer forintot) állapodtak meg a szociális partnerek, azaz a munkaadók és munkavállalók érdekképviseletei, de a tárgyalások elhúzódása miatt csak februárban kerülhetett sor a teljes munkaidőben adható legkisebb bér emelésére. Így a 4 százalék valójában csak 3,6 százalékot jelent, januárban ugyanis - megállapodás híján - még az előző évi minimálbérnek megfelelő összeget utalták a dolgozóknak - írja a portál.
Az év eleji megállapodás rögzítette azt is, hogy ha a kormány újabb 2 százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adót (szocho), akkor a minimálbér is emelkedhet még egy százalékkal.
Az Európai Bizottsághoz nemrég benyújtott konvergenciaprogramban pedig az áll, hogy "a költségvetési mozgástér figyelembe vételével 2016 és 2020 júliusa között összesen 11,5 százalékponttal mérséklődött a szociális hozzájárulási adó kulcsa. A 2020. júliusi csökkentéskor a versenyszféra reálbér növekedése ugyan nem érte el a megállapodásban foglalt szintet, azonban a koronavírus okozta válság hatásainak mérséklése érdekében a Kormány ettől eltekintve 2 százalékponttal tovább csökkentette a szociális hozzájárulási adó kulcsát a munkahelyek megóvása érdekében. A következő években várhatóan még két alkalommal kerülhet sor további adócsökkentésre."
Vagyis idén és jövőre is sor kerül a szocho további, összességében 3,5 százalékos lefaragására. Így jönne ki a 2016-ban megcélzott 12 százalékos szochó.
Mindez azt jelenti, hogy idén júliusban újabb 1 százalékos emelés jöhet a legkisebb béreknél, így a minimálbér 169 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 221 ezer forintra növekedhet.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Bérszámfejtést illető változások a gyakorlatban vagy, ahol a naprakész tudás a precizitás egyik kulcsa! 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja