Jóval több pénzt kellene a tanároknak egy felmérés szerint
Egy nemzetközi kutatás szerint alig valaki ajánlaná a gyerekének a tanári pályát Magyarországon, de a társadalom szerint jóval több pénzt is kellene adni a tanároknak.
A Varkey Foundation a közelmúltban publikálta a Global Teacher Status Index 2018-as kiadását, amely 35 országot vizsgált és mindenütt országosan reprezentatív, ezer fős mintákat használtak a kutatás során.
Az eredményekből pedig az látszik, hogy a magyarok úgy érzik, hogy az elfogadható minimum tanári fizetés és a tanári bérek között bő 49,1 százalékos szakadék tátong, vagyis nagyon súlyosan alulfizetettnek tekintik a tanári pályát - igaz, a közvélemény nincs teljesen tisztában a tanári fizetésekkel, többnek gondolják azokat, mint amennyik valójában,
a valós fizetések viszont köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit az emberek tisztességes minimumnak tartanának a felmérés szerint.
A kutatás másik igen súlyos eredménye az, hogy bár a világon a tanárok általában többre értékelik a saját státuszukat, mint ahogy azt a közvélemény teszi, Magyarországon ez éppen fordítva van,
a tanárok még annál is rosszabbnak érzik a saját státuszukat, mint ahogy az átlagemberek vélekednek róluk.
A kutatás kitér arra, hogy ez nem is annyira alaptalan, ugyanis a tanári fizetések GDP/főhöz viszonyított aránya az 50 százalékot sem éri el, vagyis a nem túl erős hazai bérszínvonalhoz képest is kifejezetten rosszul keresnek a magyar tanárok.
Így aztán a magyarok többsége nem ajánlja a gyerekének, hogy a tanári pályát válassza, pusztán a válaszadók néhány százaléka mondta azt, hogy ösztönözné a gyerekét a tanári pálya választására.
A magyarok emellett lesújtóan rossznak értékelték az oktatási rendszer színvonalát is: a 35-ös listán hátulról az ötödikek vagyunk. Akik ennél rosszabbnak tartják a saját oktatásukat, azok még a nem túl rózsás magyar PISA-eredményt is durván alulmúlják.
portfolio.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Nem derűs a helyzet: mutatjuk, kinek a véleményére támaszkodnak a magyarok pénzügyi döntésekben 6 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja