Jobbik: munkaerőimporttal nem lehet Magyarországot feljebb emelni
Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke közölte a Jobbik a munkaerőimport helyett a külföldre távozottak hazahívásával és a szakképzés reformjával kezelné a munkaerőhiányt - írja az MTI.
A Jobbik ennek szeretné elejét venni - jelentette ki, egyetértve azzal, hogy egy 20-30 ezres képzett munkaerő valóban hiányzik az építőiparból.
Z. Kárpát Dániel értékelése szerint munkaerőimporttal nem lehet feljebb emelni Magyarországot, ráadásul olyan harmadik országbeliek érkeznének, akikkel szemben a kormány is elutasító magatartást vett fel. Ennek veszélyei közé sorolta, hogy az érintettek egy része itt ragadna, valamint lenyomná a béreket.
Az alelnök megoldásként az európai bérunióról szóló kezdeményezésüket hozta fel, amely szerinte lassítaná a munkaerő kiáramlását és versenyképessé tenné a magyar fizetéseket.
Azt is mondta: a magyar fizetések euróban mérve távolodtak a régiós versenytársakétól, erről szakmai vitákat kellene folytatni.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
- A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi? 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 2 hónapja
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 3 hónapja
- Gazdasági elemzés: a migráció hosszabb távon nem tudja megoldani Hollandia munkaerőhiányát 3 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- A vállalatok több mint harmada létszámbővítést tervez idénre 3 hónapja
- Munkaerőpiac - 2024. Kék- és fehérgallérosok is jöhetnek! 4 hónapja
- Lemondott a svéd ruházati cég vezérigazgatója 4 hónapja
- Jobbik: diplomás átlagbér jár a magyar pedagógusoknak 5 hónapja
- 2024 első törvénymódosító javaslata még egy munkaszüneti napot vezetne be 5 hónapja
- Jobbik: jövőre is lehessen hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával! 5 hónapja