kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Jó befektetés a fejvadász?

A legtöbb vállalatnál szűkösre szabott HR büdzsé miatt sokan önerőből oldják meg a toborzást, és igyekeznek felkutatni a legjobb szakembereket. Vajon mi az igazán jó stratégia a toborzás költséghatékonysága szempontjából? Ha az új munkatársak toborzását a HR osztályok saját maguk oldják meg, vagy ha külső segítséget vesznek igénybe?

images

Az az olcsó, amire nem költünk?

A kérdés elsőre abszurdnak tűnhet, hisz egyértelmű, hogy az az olcsó, amire nem költünk. De ez azért nem ennyire evidens, és lényegesen összetettebb is a dolog. Lássuk, mik azok a tényezők, amiket a mérlegelés során szem előtt kell tartanunk.

A legtöbb HR-es idejének legelenyészőbb százalékát teszi ki a toborzás legfontosabb és leghatékonyabb mozzanata: a jó jelöltek interjúztatása.
Napjuk legnagyobb részét adminisztratív feladatok, a beérkező önéletrajzok átböngészése, és a megfelelő jelöltek utáni kutatás jellemzi. Az egy-egy állást megpályázók közül jó esetben is csak 10-15 olyan jelölt érkezik, akik jónak tűnnek az adott pozícióra szakmailag, majd a telefonos vagy személyes interjú során kiderül, hogy közülük csak 1-2 olyan, akik személyiségben is megfelelnek a cég által támasztott összes elvárásnak. Ám amíg ebbe a fázisba eljut a kiválasztás, hetek, sőt gyakran hónapok telnek el, és a HR-es kollégák nem kevés munkaórát töltenek gyakorlatilag felesleges munkával, amíg az alkalmatlan jelölteket kiszűrik.

Értékes órák telnek adminisztrációval, és persze a napi feladatokkal, amik mellett szinte lehetetlen visszajelzést adni a nem megfelelőnek ítélt jelölteknek. Ezzel komolyan sérülhet a cég brandje, és igencsak rossz fényt vet a PR-jukra.

Ha kiszámoljuk mennyi az órabér, és megszorozzuk a felesleges adminisztratív munkákkal amit a hirdetés feladása, a jelöltek előszűrése jelent, máris jelentős összeget kaphatunk.

Hirdetés

A legnagyobb állásportálokon egy-egy hirdetés feladása és az adatbázisukhoz való hozzáférés százezres tétel. Ez a beruházás minden bizonnyal fog eredményeket hozni, és jelentős számú jelentkezőnk lesz a pozícióra, de korán sem biztos, hogy jók. A nagy mennyiségű bejelentkezők sokszor inkább terhet, mint előnyt jelentnek, hisz onnantól következik a munka oroszlánrésze.

A speciális pozícióknál, különösen a közép- és félősvezetőknél pedig igen nehéz bejelentkezőkből betölteni a munkát. Itt hatalmas szükség van a fejvadászok kapcsoltai tőkéjére és a klasszikus értelemben vett networkingre, fejvadászatra.

Gyorsaság

Az idő pénz. És az időtényező a HR-esek egyik legnagyobb mumusa. A fentebb taglalt elhúzódó kiválasztás közben fennáll a veszély, hogy egy jó jelölt időközben elhelyezkedik, hiába is jutunk végül el oda, hogy azt mondjuk: ő kell nekünk.

Vannak esetek, amikor egy pozíciót körülbelül tegnapra kellett volna betölteni, azaz sürgősen új munkatársra van szükség. A fejvadász cégeknek erre az esetre is jól bejáratott rendszerük van, a könnyebb pozíciókra akár már néhány napon belül releváns pályázók anyagait tudják továbbítani a megbízó felé, így minimalizálva a munkaerő-kiesés okozta deficitet a cégnél.

Egy magasan kvalifikált kolléga a munkaidejének első hónapjaiban akár többszörösen is behozhatja a toborzására szánt költséget, hisz hozzáadott szakmai értékével nagyban segíti a cég növekedését, fejlődését, és versenyképességét a piacon.

Olcsó húsnak...?

Ha eldöntöttük, hogy fejvadász segítséget veszünk igénybe, nem árt jól megvizsgálni saját céljainkat és a cégek által kínált lehetőségeket. Minden toborzó és tanácsadó cégnek megvan a saját specifikációja, amiben kiemelkednek. Ha ez viszont csak az árképzésük, nem biztos hogy egyből örülnünk kell, és hegyezni a ceruzát a szerződés aláírásához.

A legfontosabb hogy azt érezzük, a külső segítség maximálisan meg szeretné ismerni azt a pozíciót, amire keresi számunkra a legjobbakat. Sőt, ha először dolgozunk velük, behatóan kell tanulmányozniuk magát a céget is. Ez a folyamat talán néha terhesnek tűnhet, de ha igazán jó fejvadászt találtunk, rengeteget fog kérdezni, hogy pontosan felmérhesse az igényeinket. Ez jó jel. Ha ezt a megismerési folyamatot elodázzák, nem biztos hogy jó helyen járunk...

Jó döntés = megtérülés

Mindenképp érdemes a fejvadász cégek megismerése, próbáljuk ki akár többet is, ha valamivel nem voltunk maximálisan elégedettek, és vonjuk le a kellő konklúziókat. Az alaposság fontos egy ilyen hosszú távú, bizalmi viszony kialakításához.

Az biztos, hogy a külső segítség számtalan terhet vesz le a vállunkról, és egyértelműen gyorsan megtérülő befektetést jelent.

A Beck and Partners Kft. például sok egészen kiemelkedő esettel is találkozott a partnereikkel történő közös munka során:

"A jelenleg is nálunk dolgozó Beck and Partners által közvetített kolléga személyiségéből adódóan mentorkodik a csapaton belül, valamint kreatív és széleskörű érdeklődése és tudása hozzájárul partnereink elégedettségéhez. Egy innovatív verseny keretein belül ötlete egészen New York-ig repítette, ahol mindenkit lenyűgözve az első díjat hozta el magával. Kollégánk precizitása, valamint a munkához való hozzáállása maximálisan hozzájárul cégünk sikeréhez."

Zemancsik Adrienn/ Sigma Technology Hungary
www.bap.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Technológia és innováció az executive searchben

Csak azok a felsővezetői kiválasztók élhetik túl a következő időszakot, akik nem engednek a minőségből, a múlt módszereire is támaszkodnak, ám... Teljes cikk

Hol vannak munkaerő-tartalékok Magyarországon?

2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk

Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk