kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Mi van akkor, ha a munkáltató a munkanap kezdetén szól?




A jogszabály alapján főszabály, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaidő-beosztását legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre írásban köteles közölni a munkavállalóval, amelynek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó, illetve a munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást legalább négy nappal korábban módosíthatja, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel - mondta Karika Márton.

A munkáltatónak tehát legalább négy nappal korábban van lehetősége arra, hogy a munkavállaló munkaidő-beosztását módosítsa, így ha például e négynapos határidő alatt derül ki, hogy a munkavégzéshez szükséges alapanyag nem fog megérkezni határidőben, abban az esetben a munkáltatót munkabér, illetve pótlékfizetési kötelezettség terheli, hiszen a beszállító késedelme nem minősül olyan oknak, amelyet a munkáltató megfelelő gondosság tanúsítása és intézkedések megtétele esetén ne tudott volna elhárítani.

A munkáltatót rendes és rendkívüli munkaidőre is terheli állásidő esetén munkabér, illetve pótlékfizetési kötelezettség. Figyelemmel arra, hogy foglalkoztatási kötelezettségének a munkáltató rendkívüli munkaidő elrendelése esetén is köteles eleget tenni.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Jár-e munkabér, ha a munkáltató nem tud munkát adni?
2. oldal - Megilleti-e munkavállalót ilyen esetben a munkabére?
3. oldal - Mikor mentesülhet a munkáltató az alapbér és bérpótlék fizetési kötelezettség alól?
4. oldal - Mi van akkor, ha a munkáltató a munkanap kezdetén szól?
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat?

A technológia fejlődésével egyre könnyebbé válik bármilyen beszélgetés rögzítése. Ma már egy okostelefonnal bárki könnyedén felvehet üzleti... Teljes cikk

Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk