kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Ismét a Financial Times százas világtoplistáján a Corvinus mesterszakja

Továbbra is a világ száz legjobb üzleti képzése között listázza a Financial Times a Corvinus Vezetés és szervezés mesterszakát, sőt, a karriertámogatásban idén már az előkelő 9. helyen, ár-érték arány szempontjából pedig a 22. helyen végzett. A közép-kelet-európai régióból csupán öt intézmény – köztük Magyarországról egyedül a Budapesti Corvinus Egyetem képzése – jutott be a válogatásba.

A világ több száz üzleti iskoláját monitorozva a Financial Times idén is összeállította nemzetközi rangsorát a legjobb menedzsmentképzésekről, amelyen a Budapesti Corvinus Egyetemen elvégezhető Vezetés és szervezés mesterszak 2005-től kezdve, a lista első elkészítése óta szinte megszakítás nélkül szerepel.

A svájci St. Gallen-i Egyetem által vezetett listán a Corvinus képzése a neves brit üzleti lap Masters in Management globális rangsorán idén az összesített 98. helyet foglalta el. A magyar menedzsmentképzés a karrierszolgáltatások rangsorában az előkelő 9. helyet szerezte meg – 38 helyet javítva egyetlen év alatt –, e tekintetben még az összesített rangsorban álló második és harmadik helyen álló francia HEC Paris, valamint a holland Rotterdami Erasmus Egyetem (RSM) képzését is megelőzi.  
 
A Vezetés és szervezés mesterszak idén is meg tudta tartani az ár-érték arány szerinti tavalyi 22. toplistás helyét. A corvinusos menedzsmenthallgatók pályakezdete is ígéretes, a globális százas lista középmezőnyébe tartoznak mind a rövid távú, három hónapon belüli elhelyezkedés arányát tekintve – ami átlagosan a végzősök 93 százalékának sikerül –, mind a diplomaszerzés utáni három évben mutatott előmenetel szerinti rangsorolásban, amelyben a 61. helyet érték el. A  képzés mindkét értékelési szempont mentén javított tavalyhoz képest - közölte az egyetem. 

A közép-kelet-európai régióból Magyarországról egyedül a Budapesti Corvinus Egyetem jutott be a listára, a környező országokból még egy cseh, egy osztrák, egy szlovén és egy lengyel képzés került be a legjobbak közé.

Az egyetem versenyképességét legutóbb az is bizonyította, hogy idén nyáron az intézmény megszerezte az egyik legrangosabb nemzetközi felsőoktatási szervezet minősítését, az AACSB-akkreditációt, amellyel a világ gazdaságtudományi képzéseket nyújtó felsőoktatási intézményeinek csak kevesebb mint 6 százaléka rendelkezik. 

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk